A békéscsabai Pamflet/La Fontaine zenekar 1983-90. között, szó szerint 110 százalékon pulzált. (A csapat 1988-as fővárosi Ki Mit Tud? selejtezőjén jelentette be a névváltoztatást.)
A Pamflet alapítói, Lenkefi Péter és Guga 1983 őszén haverkodtak össze a Rózsa gimi udvarán (ahol ma az evangélikus gimnázium áll). Guga harmadikos, Peti elsős volt; ami azonban közös volt bennük, hogy mindketten írtak. Világnézetük bizonyos szempontból különbözött, mert míg Peti a beatköltészetért rajongott, Gugának inkább a gunyoros, szarkasztikus gondolatai voltak. A Pamflet név is tőle származik – jelentése: gúnyos hangú, támadó jellegű röpirat.
Hamarosan megszületett az első felállás: Lenkefi Peti lett az énekes, Guga a ritmus-, Antalfay László az akusztikus-, és Remete Tamás a gitáros, Kiss Tamás a basszeros és a napokban elhunyt Nagy Attila a dobos.
Egy éven belül változott az összkép: Vitéz Zoli (Vájti) személyében egy igaz szólógitárossal, Makai Lacival egy zseniális bőgőssel, illetve Kőszegi Zsolttal (Johnny) és Gulyás Levente billentyűssel erősödött a banda. (Ami nagyon érdekes volt, hogy a korábbi tagok is mindvégig ott sündörögtek a zenekar körül.)
Az egyik első fellépésük 1985 októberében, a csabai Ifiházban rendezett Békenapon zajlott. Nem mellesleg az előzenekaruk a gyulai Kamarilla volt, akik tudásban néhány körrel előrébb voltak, mint a csabai csapat, mégis a lokálok és a patrióták a helyi erőket fogadták be könnyebben. A sors iróniája, hogy Szabó Laci, a Kamarilla dobosa másfél éven belül már a Pamfletet erősítette, húzta a professzionalizmus irányába, sajnos így kilúgozva az eredeti bájukat.
Közben még Szabó Laci előtt, ’86-ban csatlakozott hozzájuk Vrbovszki Zoltán (Bubu) a másik énekes, így két frontemberrel domborítottak tovább.
1987 őszén már tökre úgy szóltak, mint a Kamarilla: latinos, funkys ritmussal megtűzdelt, fúvósokkal megspékelt popzenét játszottak. (Vájti torzítós szólóit, felváltott a kor „pattogós” amerikai gitársoundja.) Ráadásul a kezdetleges szövegközpontú dalokból virtuóz muzsika lett. Ergo eleinte a dalszövegre kreatívkodtak, majd ez megfordult: a dallam ritmusához kellett a szótagokat igazítani.
Idővel Bubut Pataki Eszter váltotta, majd Szabó Laci Ausztriába disszidált, akinek a helyére Király Peti ült be szegelni, és Varga Szabolcs lett Pataki Eszter mellet a másik szólóénekese (ebben az időben Lenkefi Peti már a vokalista-kongás poszton erősítette a bandát).
Ekkor már javában La Fontaine néven futottak – tehetségkutatókat nyertek, több stúdiófelvételt készítettek, de mégis a zenekar nagy része úgy érzete, hogy valami nem klappol a színes sálas, populáris stílussal. Majd a zenekarfronton kitört a palotaforradalom, és az egyesület nagyrésze műfajt váltott, és 1989 nyarán Bubu (ő lett a billentyűs), Guga (a hatról átállt a négyhúros gépre), Király Peti, Lenkefi Peti, Varga Szabi és Vájti megszülték a rock La Fontaine-t. Az utóbbi fej végre ismét beletalpalhatott a torzítóba.
Minden bizonnyal nagy hatással volt rájuk, hogy a nyolcvanas évek végén – többek között a Guns N’ Roses berobbanásának is köszönhetően – rockba borult a világ háromnegyede. És boldogan játszottak, mígnem 1990 őszén Varga Szabolcsot át nem szipkázták hazánk első fiúbandájába, a Manhattanbe. Filmszakadás.
Vége a mesének. De hogy hűek legyünk önmagunkhoz, Gugával visszagurultunk a Kicsi kocsihoz.
– Miért pont Pamflet lett a nevetek?
– A szó azt jelenti, hogy gyalázkodó röpirat, gúnyirat.
– Nem tetszett a rendszer?
– Azzal semmi bajom nem volt. Inkább az, hogy az ember 16 éves korában kezd ráébredni arra, hogy a védett kis burka repedezik, és rájön, hogy nem is annyira védett világ vesz körül. Körbenézel, hallgatod a híreket.
– (…) irtják az íreket. (ez egy rímpár a Kicsi kocsiból)
– És egyre jobban elkezdtek érdekelni a világ dolgai. Nem volt bennem rendszerellenesség, egyszerűen csak észrevettem a disszonanciákat a világban, ami itthon is jelen volt; ráadásul furcsa volt, hogy az emberek tökre lesajnálják, hogy mi történik körülöttük.
– Most is.
– Talán most kevésbé. És ami akkor átjött a vasfüggönyön...
– Rothad a kapitalizmus.
– Miközben édesapám sokat járt külföldre, mondta is, hogy ott minden rendben van.
– A Kicsi kocsi volt az egyik első Pamflet dal?
– Az első!
– Az intróban te is énekeltél egy sort: „Éljen, éljen a nemzet!”.
– A Szokol rádió hangú Guga.
– Jó kis szövegközpontú zenekarként kezdtetek; majd a végén megfordult a képlet: a ritmusra kellett írni a zenét.
– Nekem a zenészikon társaim teljesem elvitték a fókuszomat, tulajdonképpen számomra ez egy zenei nevelés volt. Egy bizonyos értelemben azért nemcsak elvettek, hanem sok mindent is adtak.
– Vájti hogy bírta?
– Ő volt a közepe. Az a fajta muzikalitás, ami benne van, az mindegyik műfajhoz jó volt. Őstehetség.
– Őserő. És a végén szerencsére visszakanyarodtatok a rockhoz.
– Egy dologra emlékszem, amikor a poptörténetből mindenkinek elege lett, Vájti az asztalra csapott, és azt mondta, hogy „Gyerekek, ezt ne csináljuk már! Legyen ebből annyi, amennyi volt!”. Csak az volt a kérdés, hogy ki mondja meg Leventének, hogy műfajt váltunk? Miközben óriási tudása volt/van.
– A szövegek miatt nem szikráztatok Lenkefi Petivel?
– Sosem!
– Emlékszem, meséltétek, hogy egyszer egy-egy üveg borral külön szobába mentetek, hogy írjatok.
– Én arra emlékszem, hogy egyszer megittunk egy üveg bort, és két óra alatt megírtuk a Mindig elvakít a fény-t, ami tulajdonképpen az öngyilkosságról szól. Majd néhány év múlva az Edda kiadta az Egy irányú út című dalát. Bakker, ezek hallhatták a miénket?
***
Kicsi kocsi
(intro) Furcsa világ, furcsa ember,
Ordítani egyik sem mer.
Azért nem kell ordítatnunk,
Mert ki van nyalva a valagunk.
Éljen, éljen a nemzet!
(hej!)
Hé, te ott, valaki, ha hallod ezt a zenét,
Próbálj meg figyelni, értsd meg a lényegét,
Ügyelj mindig a nagy-nagy igazságra,
Gondolkodj el azon, miért ilyen az ábra.
Nagyokat ásítasz, míg nézed a tévét,
Neked ugyan mindegy, kinek törik be a képét,
Puffadt hasú négerek gyászolnak az ernyőn
De te csak ennyit jegyzel meg erről, hogy:
„Ugyan már öreg, ha tele van a hasam,
ilyen dolgokkal, mondd, minek törjem magam,
megvan a lakás, a kicsi kocsi gurul,
a világ valahogy nélkülem is boldogul.”
Kinyitod a rádiót, hallgatod a híreket,
Épp azt mondják benne, hogy irtják az íreket.
Naponta éhen hal több tízezer ember,
De te csak hajtogatod birkatürelemmel, hogy:
„Ugyan már öreg, ha tele van a hasam…”
Nem teszünk semmit, mert kötött az agyunk
És kötött a kezünk, és nyugodtan falunk
Jobban húz a csülök, mint a politika,
Ezért mondja minden magyar ember fia, hogy:
„Ugyan már öreg, ha tele van a hasam…”
Jó 20 évvel később, 2009-ben a Pamflet/La Fontaie reinkarja az ÉdesKeserű zenekar: Vrubovszki Zoli, aki ma már Velencei Zoltán, Lenkefi Hendrix Péter, Ulbert Zoltán és Köles Márk – Fotó: behir.hu/Such Tamás
