Anno egy békéscsabai zenekar is énekelt Hirosima és Nagaszaki szomorúságáról

2021. augusztus 9. 19:12 | Such Tamás

Épp ma, 76 éve, 1945. augusztus 9-én dobtak az amerikaiak atombombát a japán Nagaszaki városára (három nappal korábban Hirosimára). 1985-ben, a tragédia 40. évfordulóján számos megemlékezést tartottak országszerte. Október 11-én, a csabai Ifjúsági és Úttörőházban Béke nap jegyében zajlott.

„Ledobták a bombát,
A világ legnagyobb kínját,
A gyilkost, az atomot,
Mindenütt falba égett árnyékok…”

– énekelte 1985 októberében, a Béke napon a békéscsabai Pamflet zenekar. Az akkor mindössze 17 esztendős Lenkefi Péterrel, a csapat énekes-szövegírójával kergettük a múltat.

 

Hirosima és Nagaszaki atombombázása – Fotó: Europress/Getty

 

„Leginkább arra emlékszem, hogy abban az évben Hirosimával és Nagaszakival nagyon sokat foglalkozott a Magyar Televízió - meséli. – Azonfelül azt is el tudom képzelni, hogy a történelem órákon is feljött a téma. Mert a kommunizmusban az atomtámadásnak lehetett egy olyan olvasata is, hogy egy imperialista állam megtámadott egy gyöngébb országot. Mindez nyilván a fiatalokat is erősen megérintette.”

Akkoriban az együttes plakátjain mindig ott volt a béke szimbóluma is. Elmondása szerint akkor még a Pamflet egy kicsit a hippi világba hajló szabadságvágyat képviselte. Szerettek volna valamiféle ellenkultusz zenekar lenni, ami a kis szintjükön sikerült is. Kaptak érte hideget-meleget.

 

***

A fentebb említett Béke napról a Békés Megyei Népújság az 1985. október 14-ei lapszámában az alábbiakat írta:

„A frissen alakult csapat érdekes megoldásokkal ötvözte a muzsikát az irodalommal. Sajnos időhiány miatt a teljes repertoárjukat nem ismerhette meg a közönség, de szerencsére Gulyás Levente (billentyűs) Legyek című számát még megtapsolhatták az iskolatársak.”

(Minden bizonnyal a kabátos nénik merényletet követtek el a Béke nap ellen: felkapcsolták a villanyt.)

További programok »

FEL