Tudj többet, élj jobban - játékosan a közlekedésről

2018. április 6. 19:34 | Papp Ádám Sándor

Közel nyolcszáz iskolai pedagógus és tanuló vett részt a biztonságos közlekedéssel kapcsolatos szemléletformáló programon, pénteken Békéscsabán a CsabaParkban. A „Tudj többet élj jobban” elnevezésű akció három év alatt több mint száz hazai településre jutott el.

Akadálypályán gokartoztak a békéscsabai általános iskolások. Ez egyike volt azoknak a közlekedési feladatoknak, amelyek révén a résztvevők kipróbálhatták magukat a volán mögött. A fiatalok fényvisszaverős mellényben és bukósisakban is kerékpározhattak. Itt leginkább a közlekedési szabályok betartása, valamint a táblák felismerése volt a fő feladat.

- Nagyjából tudom a táblák jelentését. A bicikliutat, a főútvonalat, az elsőségadást jelző táblák nem idegenek számomra - árulta el az egyik békéscsabai általános iskola diákja.

A diákok azt is kipróbálhatták egy szemüveg segítségével, hogyan látnak a részegek. A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács kommunikációs igazgatója szerint fontos, hogy már fiatal korban megfelelő tájékoztatást kapjanak a diákok.

- Ez a célcsoport az egyik legveszélyeztetettebb, de a legfogékonyabb is életkoruknál fogva arra, hogy ezeket az ismereteket elsajátítsák és készség szinten alkalmazzák. Jó esély van arra, hogy az általános iskola elvégzése után szabályosan fognak közlekedni, nem lesznek bűncselekmény áldozatai, de elkövetői sem - hangsúlyozta Garamvölgyi László.

A város szociális tanácsnoka már arról beszélt, hogy Békéscsabán egyre nagyobb teret kap a kerékpáros közlekedés.

- Tudjuk, hogy Magyarország kerékpáros nagyhatalom. Egy pár évvel ezelőtti vizsgálat alapján tudható, hogy hazánk az élmezőnyben van az Európai Unióban a kerékpáros közlekedésben, mindössze két országban kerekeznek többen. Ráadásul Békéscsaba szintén biciklis nagyhatalomnak számít a városok tekintetében, körülbelül minden harmadik ember viszonylag gyakran használ kerékpárt - emelte ki Herczeg Tamás.

A szakemberek a közlekedési szabályok megismertetésén túl igyekeztek az életmentés és az újraélesztés alapjait is átadni a fiataloknak.

 

 

 

További programok »

FEL