– Sok évvel ezelőtt Békéscsaba vezetése döntött arról, hogy egy rendkívül tehetséges fiúnak segít, és remélhetőleg, ha a fiúból híres zongoraművész lesz, ő majd koncertet ad Békéscsabán is. Te hogyan emlékszel vissza a kezdetekre? Mikor vált világossá számodra, hogy ez az élethivatásod?
– A zongoratanulásom legelső éve egyáltalán nem volt felhőtlen, olyannyira nem, hogy majdnem abbahagytam a zongorázást. Nem szerettem a kötelező zongoraiskolás darabokat gyakorolni, hanem rögtön Lisztet meg Chopint akartam játszani. Ezt az akkori tanárom nem nézte jó szemmel. Szerencsére egy év után átkerültem Csontos József tanárúrhoz, akivel rögtön megtaláltuk a közös hangot. Ő engedte, hogy próbálkozzak nehezebb művek tanulásával is. Mikor látta, hogy veszem az akadályokat, elvitt felvételizni a zeneakadémia előkészítő tagozatára, ahova fel is vettek. Azt hiszem ettől a ponttól vált világossá, hogy zongoraművész szeretnék lenni.
– A csabai zeneiskola után a tanulmányaidat a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémia kivételes tehetségek előkészítő tagozatán folytattad, majd sorra jöttek a sikerek. Hogyan élted meg mindezt, és van-e olyan siker, amely különösen kedves a számodra?
– A sikereket természetesen mindig nagyon jó volt megélni. Különösen szép emlékek fűznek a 2001-es budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny megnyeréséhez. Emlékszem, hogy rengeteg barát, s ismerős utazott fel Pestre Békéscsabáról, hogy szurkoljon nekem a döntőben. Nagyszerű érzés volt!
– Hogyan kerültél Amerikába és mi marasztalt ott?
– 2009-ben mentem ki először, mint nemzetközi diák. Két amerikai egyetem elvégzése után valahogy ott ragadtam. Feleségemmel, Luz-szal is Amerikában ismerkedtem meg, tehát ez is egy nyomós ok volt a maradásra. Úgy gondolom, hogy Magyarországon nehéz zongoraművészként érvényesülni. Az ország zenei életének nagy része Pesten zajlik, ahol mindössze néhány, igen komoly hatalommal rendelkező zenész uralja a terepet. Aki nem tartozik bele ezeknek a zenészeknek az ismeretségi köreibe, annak kevés esélye van. Mivel soha nem éltem Pesten hosszútávon, s nem alakultak ki ezek az ismeretségek, úgy gondoltam, hogy talán több esélyem lesz külföldön.
– Ma már világszerte ismert zongoraművész vagy, de időről időre visszatérsz Békéscsabára, ahonnan indultál. A Csabai Nyár tavalyi záróhangversenye után most március 15-én ismét itthon láthatunk. Nekünk megtiszteltetés, de mit jelentenek neked ezek a csabai koncertek?
– Számomra mindig is nagyon fontos volt az, hogy Békéscsabán rendszeresen fellépjek. Jó érzés olyan barátoknak, ismerősöknek játszani, akiket szinte gyerekkorom óta ismerek, s akik a kezdetektől követték a pályámat. Annak ellenére, hogy jelenleg Amerikában élek, engem idekötnek az emlékek, így Békéscsabán fellépni mindig különleges élmény lesz számomra. Jó érzéssel tölt el az is, hogy szüleim is hallhatnak játszani, mikor otthon lépek fel.
– Hogyan állítottad össze a március 15-ei műsorodat.
– Próbáltam olyan műveket is beletenni a műsorba, melyek kimondottan alkalomhoz illőek. Liszt Ferenc Funérailles (Temetés) című darabja például az 1848-as forradalom és szabadságharc leverésének emlékére íródott mű. Liszt Magyar Történelmi Arcképek című ciklusából is játszom négy darabot, melyeknek címei: Teleki László, Deák Ferenc, Petőfi Sándor és Mosonyi Mihály. Azt hiszem, ezek a darabcímek mind magukért beszélnek, hiszen a magyar történelem nagy alakjairól van szó, akik – Mosonyi kivételével – komoly szerepet játszottak a ’48-as forradalomban is.
