Tóth László: A Megye Futás mindig az első helyen van a szívemben

2019. április 19. 11:38 | behir.hu

Tizenhárom nap, 68 Békés megyei település és 710 kilométer futás. Tóth László futónagykövet a 6. Megye Futás keretében ismét szinte emberfeletti teljesítményt vitt véghez, hogy népszerűsítse a futást. Visszaérkezése után pár nappal beszélgettünk vele.

 

Milyen volt ez a két hét az április eleji indulástól a befejezésig? Mennyire volt megterhelő, és mennyire kellett alkalmazkodni az időjáráshoz?

 

Már kezdem magam kipihenni. Pont arról beszélgettem a feleségemmel, hogy most, pár nap elteltével érzem igazán a fáradtságot. Még kell néhány nap, és ez el fog múlni szép lassan. Mint futóember, hozzá vagyok szokva mindenféle időjárási körülményhez. Most az első pár napban nagyon erős szelünk volt, utána pedig egy hidegebb időszak, majd megint a szél tett próbára bennünket, aztán még egy kis eső is jött. Tehát el lehet mondani, hogy talán havazáson kívül mindenből kaptunk. Le is barnultam elég szépen.

 

Fotó: Megye Futás facebook

 

Milyen volt az idei Megye Futás? Mennyiben változott ez az évek alatt? Összességében hogy érezte magát?

 

Nagy élmény volt minden perc. Aki ebben benne van, akár úgy is, hogy pár kilométerre csatlakozik, az érzi ezt. Visszatekintve a korábbi évekre, talán most jobban elfáradtam, mint például tavaly, hiszen többet is futottam. Volt olyan napom, hogy 66 kilométert mentem, és másnap megint 62-t, előtte is 60-at, tehát elég hosszú távok voltak egymást követően, és az picit megfogott. De minden reggel úgy ébredtem, hogy friss vagyok. Amikor hazaértem, akkor éreztem a fáradságot, megvolt a szokásos kétszeri vacsora és kis hengerezés is. Utána aludtam, reggel pedig minden egyes alkalommal – egy nap kivételével – jól éreztem magam. Reggel 8-kor volt az indulás minden nap, és mindig vártam, hogy mehessek.

 

Milyen új helyszíneket csatolt be a Megye Futásba? Milyen tapasztalatokkal gazdagodott azokon a helyszíneken, ahol korábban nem járt?

 

Fotó: Megye Futás facebook

 

Most 8 új helyszín volt, olyan is akadt, ahol talán nem volt elegendő információ a futásról, jövőre erre jobban kell figyelni. Akik most kapcsolódtak be, azok picit bizonytalanok még, hogy miről is van szó tulajdonképpen. De amikor beszélünk egymással, jobban átlátják, és megismernek engem is személyes. Azután el is mondták, hogy jövőre mindenképpen jobban készülnek, és megpróbálnak több futót bevonni. A cél az, hogy minél többen vegyenek részt az egyes településekről a futáson, hisz azért megyek mindenfelé, hogy a futás, a mozgás előnyeit hirdessem, és ebbe minél több embert bevonjak.

 

Hogyan fogadták ott, ahol már visszatérő „vendég”? Hogyan látja a megyében a futás helyzetét?

 

Nagy szeretettel vártak mindenhol, volt, ahol eddig egy-két, máshol már hat alkalommal is átfutottam. Úgy látom, hogy kivétel nélkül, mindenhol fontosnak látják a ezt a futást, és egyetértenek a céljával. A visszajelzések alapján is azt tapasztalom, hogy érdemes folytatni. A hozzám csatlakozó futók szintén mondják, hogy jövőre is mindenképpen el kell jönni, és ez nagyon jó érzés. Látom azt is, hogy egyre több futó van a megyében, érezhetően növekszik a számuk, tehát van eredménye annak a tevékenységnek, ami mi, futónagykövetek végzünk. A Megye Futás arra van kitalálva, hogy minél többen kapcsolódjanak be valamilyen módon a sportéletbe. Nyilván amatőr sportról beszélünk, és nem is futás a lényeg, hanem maga a sport, hogy valamilyen sportot mindenki válasszon magának.

 

Fotó: Megye Futás facebook

 

Milyen korosztályok jönnek? A fiatalokat mennyire sikerül bevonni a futásba?

 

Azt kell hogy mondjam: nehéz bevonni az ifjúságot. Persze a fiatalok egy része amúgy is sportol, sokan fociznak, kézilabdáznak, karatéznak, és még lehetne sorolni. Aki sportol, az tudja, miért is olyan fontos ez, aki viszont nem, az nehezebben mozdul ki a komfortzónájából. Mi elmondjuk, hogy miért fontos a mozgás, miért egészséges, milyen hatással van az ember szervezetére, de ezt valószínűleg hallották már elég sokszor. Ha viszont valami megragadja őket, például az, hogy együtt futhatnak egy megyefutáson velem, akkor náluk is előrelépést érhetünk el. Tehát a személyes találkozás, másrészt a minta fontos, és segít ebben. Ezért is szeretnék még nagyon sokáig minden évben vissza-visszamenni, hogy találkozzunk, és együtt fussunk. Meg szeretném erősíteni őket abban, hogyha már elkezdték a mozgást, akkor ne hagyják  abba, ha pedig még nem kezdték el, akkor induljanak el, akár egy ilyen futáson jöjjenek velem.

 

Milyen élményeket raktároz el ebből a mostani futásból?

 

A legjobb élmény mindig az, amikor nagyon sokan vannak velem. El sem tudom mondani, milyen nagy öröm. Csorváson például mindig úgy 300 körül van a résztvevők létszáma, iskoláskorú gyerekekről van szó, akikkel hatalmas élmény futni. Azt nem lehet űberelni semmivel, amikor mögöttem fut, dobog 300 gyerek. Nagy pillanat az is, amikor futók jönnek velem, mert fontosnak érzik az egész akciót, és kísérnek rövidebb, hosszabb szakaszon. Most is volt olyan az elején, aki egész nap velem futott. Nagyon emlékezetesek a személyes találkozások is azokkal, akiket valahogy megérintett ez az egész. Ők olyan lelkesek, hogy rám is átragad az örömük, és engem is erősít a találkozás.

 

Fotó: Megye Futás facebook

 

Mivel készül a jövő évre? Bővül-e a települések száma?

 

Már itt van a fejemben a következő Megye Futás: jövőre mind a 75 Békés megyei településre szeretnék eljutni. A kilométer is több lesz ennek köszönhetően, és lehet, hogy egy kicsit át kell variálni az útvonalat, vagy meg kell változtassam a struktúráját. Sok zsáktelepülés van, ahol oda-vissza kellene futni, át kell tehát szervezni, de megoldjuk. Persze addig még sok más teendő van az évben, hiszen vannak versenyeink, van egyesületünk, de a Megye Futás mindig az első helyen van a szívemben, és szerintem ez így is fog maradni.

 

Mikóczy Erika, Kovács Dávid

 

 

További programok »

FEL