Torna Eb: Makra Noémi 8. helyen végzett a csapattal

2018. augusztus 5. 16:12 | behir.hu

A 8. helyen zárta a felnőtt csapatversenyt a Böczögő Dorina, Dévai Boglárka, Fehér Nóra, Makra Noémi, Péter Sára összeállítású magyar válogatott a glasgow-i torna Európa-bajnokságon. Az 1998-as szereplés után 2016-ig nem jutott be a magyar csapat a legjobbak közé, most viszont egymás után másodszor is a 8. lett, megerősítve: számolni kell vele a kontinentális porondon.

Azzal kezdődött, hogy nem azok a csapatok indultak a döntőben, amelyek bejutottak oda – a belgák ugyanis az őket is váratlanul érő sikeres kvalifikáció után a sérülésveszélyre és tartalékaik hiányára hivatkozva pénteken visszaléptek a finálétól, megüresedett helyüket az olaszok vették át - írja a szövetség hivatalos honlapja.

A Böczögő Dorina, Dévai Boglárka, Fehér Nóra, Makra Noémi, Péter Sára összeállítású női csapat a 6. helyen kvalifikálta magát a csapatverseny döntőjébe remek versenyzéssel. A fináléban gerenda, talaj, ugrás, felemás korlát volt a magyar csapat szersorrendje – tehát rögtön a „mumus” szer volt az első (amely a kvalifikációban szerencsére nem bizonyult mumusnak).

Makra Noémi 11.800-as pontszámmal nyitott a szeren, majd Böczögő Dorina kimondottan jó gerendagyakorlatára kimondottan jó pontszámot (13.100) kapott. Jöhetett Fehér Nóra, aki kétszer is nagyot mentett gyakorlat közben, és 12.166-ot kapott – rendben volt a rajt, ráadásul a csapat így már túl volt a tradicionális „szóró szeren”, holtversenyben az 5. helyen állva. Mivel a csapatversenyben minden tornász eredménye beszámít, a stabil teljesítménynek igen nagy szerepe van – a házigazda britek éremesélyeinek például eléggé megártott, hogy Kelly Simm kétszer is leesett gerendáról, és 10 alatti pontszámot kapott…

A mieink talajgyakorlatainak sorát Fehér Nóra nyitotta meg (12.000), majd Péter Sára is hozzátett egy „tizenkettest” (12.066) a csapatpontszámhoz, Böczögő Dorina pedig egy kilépés ellenére is a legmagasabb magyar pontszámmal abszolválta a szert (12.700). Két szer után a 7. helyen állt a magyar válogatott.

Ugrásban a szerenkénti döntőbe a legmagasabb pontszámmal bejutó Dévai Boglárkával erősödött a magyar csapat, és azt lehetett várni, hogy ez előrelépési lehetőséget jelent a harmadik rotációban. Így is történt, Dévai 14 fölötti pontszámot kapott (14.266), Péter Sára 13.566-ot, Böczögő Dorina pedig 12.733-at – ennek köszönhetően pedig sikerült a briteket és az ukránokat is megelőzni, és visszajönni az 5. helyre! Igaz, azt biztosra lehetett venni, hogy az ugrással záró britek visszaelőznek a negyedik rotációban.

A zárás a felemás korlát volt, az elsőként szerhez lépő Makra Noémi 11.966-ot kapott, Fehér Nóra pont egy ponttal többet, 12.966-ot. Böczögő Dorina 10.400-zal zárta a versenyt, így a magyar válogatott 149.729-es összpontszámmal végzett a 8. helyen.

A magyar női válogatott csupán negyedszer került be az Európa-bajnokságok történetében az első nyolc csapat közé: 1996-ban a 6., 1998-ban a 7., 2016-ban a 8. helyet érte el a felnőtt csapatversenyben, tehát most – méghozzá legjobb összetett tornásza, a sérülése miatt az Eb-t kihagyó Kovács Zsófia nélkül – megismételte a két évvel ezelőtti teljesítményét, stabilizálta helyét a kontinentális elitben.

Az aranyéremért orosz–francia párharcot lehetett várni, a selejtezőt a franciák teljesítették jobban, de az oroszok több pontot is „otthagytak” gerendán. Most viszont nem, a franciák ellenben rontottak gerendán – megfordultak a szerepek, és gyakorlatilag már az utolsó rotáció előtt eldőlt, hogy Oroszország lesz a kontinensbajnok, mégpedig nagy fölénnyel.

Az utolsó rotációra az 5. helyen fordult a magyar női tornászválogatott a glasgow-i Európa-bajnokság csapatdöntőjében, ám végül a 8. helyen zárta a kontinensviadalt, megismételve legutóbbi helyezését, mégpedig legjobb összetett tornásza, Kovács Zsófia nélkül. A végül ötödik helyen záró ukránok 2.4 ponttal előzték meg a magyar válogatottat, így azért fájó volt a szakmai vezetőknek is az utolsó rotáció és a felemás korlát… Közel volt a női csapat Eb-k legjobb magyar helyezése.

Dr. Magyar Zoltán, a Magyar Torna Szövetség elnöke: Sajnos a végén Böczögő Dorina kétszer is rontott, és ugyan más csapatoknál is volt hiba, de nálunk hajszálon múlott, hogy előrébb tudunk végezni. Mindenesetre a magyar női tornászválogatott megőrizte a helyét, bemutattunk nagyon látványos, szép gyakorlatokat, az európai szövetségben is nagyon pozitív a hozzáállás a mieinkhez. Anyagerősen tornáznak, szép gyakorlataik vannak. Azért meglátszott ezen az Eb-n, hogy a versenynaptár átrendezése miatt nyárra került, akkorra, amikor az Eb és a vb között pihenni szoktak a tornászok. Most pihenő nélkül versenyez mindenki, ezért is sok a sérülés, a rontás. A kvalifikációban az oroszok ötször estek le, a románok is, ez nem mindennapi, és szinte még nekünk volt a legkevesebb rontásunk. Pihenő most sincs, jön a világbajnokság, amelyen a csapatnak az első 24 között kell végeznie, hogy továbbjusson az olimpiai kvalifikációs, 2019-es vb-re – ez a fontos következő lépés, és az, hogy tovább építkezzünk.

Altorjai Sándor, a Magyar Torna Szövetség főtitkára: Nyolc között vagyunk, ott vagyunk az elitben, nagyon sok nemzet képviselői gratuláltak, és azt mondták, hogy mennyit fejlődött a magyar torna, ott van az élmezőnyben – de azért bennem van, hogy jó lett volna letenni a névjegyet egy 5. hellyel. Csalódott vagyok, hogy a legtapasztaltabb versenyző vétett olyan hibát, amelyet ezen a szinten nem lenne szabad. Nyilván ez nem azt jelenti, hogy egyetlen versenyzőre lehet tolni a felelősséget, de ilyenkor a legtapasztaltabbnak kellene húznia a többieket, és ez most sajnos nem jött össze. A felemás korláton a számításaink szerint az 5. hely ment el, szűk két és fél ponttal vagyunk az ukránok mögött, őket, az olaszokat és a spanyolokat még úgy is meg lehetett volna előzni, hogy ugrásban is hagytunk pontot. Ilyen a sport, most ez így jött ki, ebből kell tanulni és tovább fejlődni, hogy a következő alkalommal téthelyzetben ilyen ne történjen meg.

Draskóczy Imre, a női válogatott szövetségi kapitánya: A végére elfogyott a szusz, elfogyott a lendület, és felemás korláton becsúsztak olyan hibák, hogy mi meg lecsúsztunk a nyolcadik helyre. A legfontosabb, hogy Kovács Zsófi nélkül is ott lehettünk Európa elitjében. A selejtezőben kiegyensúlyozottan, rontás nélkül versenyzett a csapat, és ha a mieink rontanak, az nehezen korrigálható – nekünk akkor van esélyünk, ha hiba nélkül dolgozunk. Egy kicsit mindenkiben benne maradt ez a végjáték, de a lányok is tudják, hogy ez nagy teljesítmény volt, és tulajdonképpen a realitást mutatja.

 

Női torna Európa-bajnokság, Glasgow
Felnőtt csapatverseny, döntő

A végeredmény:
1. Oroszország (Lilija Ahaimova, Irina Alekszejeva, Angelina Melnyikova, Uljana Perebinoszova, Angelina Szimakova) 165.195,
2. Franciaország 161.131,
3. Hollandia 159.563,
4. Nagy-Britannia 157.263,
5. Ukrajna 152.129,
6. Olaszország 151.496,
7. Spanyolország 150.063,
8. Magyarország (Böczögő Dorina, Dévai Boglárka, Fehér Nóra, Makra Noémi, Péter Sára) 149.729

A magyar versenyzők pontszámai:
ugrás (összpontszám: 40.565)
Böczögő Dorina 12.733
Dévai Boglárka 14.266
Péter Sára 13.566

felemás korlát (összpontszám: 35.332)
Böczögő Dorina 10.400
Fehér Nóra 12.966
Makra Noémi 11.966

gerenda (összpontszám: 37.066)
Böczögő Dorina 13.100
Fehér Nóra 12.166
Makra Noémi 11.800

talaj (összpontszám: 36.766)
Böczögő Dorina 12.700
Fehér Nóra 12.000
Péter Sára 12.066

 

További programok »

FEL