MSZP: Több százmilliós többletbevétele lett Békéscsaba önkormányzatának

2023. szeptember 22. 14:40 | Kovács Andrea

Békéscsaba 2023-as költségvetése az első féléves beszámoló alapján a tervezettnél sokkal pozitívabban alakul. A többletbevételből összesen 500 millió forintot fordítanak különböző városi célokra, például a közterületek rendbetételére, a sportegyesületek létesítményeinek felújítására – hangzott el a Szövetség Békéscsabáért közgyűlés utáni tájékoztatóján.

– Az egyik legfontosabb napirend a költségvetés idei első félévének a teljesítéséről, valamint ennek a módosításáról szólt. A számokból az látszik, hogy Békéscsaba költségvetése jó állapotban van, ami több mindenből ered. Egyrészt az államtól több száz millió Ft-os támogatás érkezett, amellyel ki tudtunk váltani az eredetileg saját erőből tervezett költségvetési tételeket, emellett az iparűzési adóból származó bevétel is meghaladta a tervezettet.  Az  önkormányzat és az intézmények pedig takarékosan gazdálkodtak, betartották azokat az előírásokat amelyeket  a fenntartó megszabott számukra. Az energiagazdálkodásunk is nagyon eredményesnek mondható, hiszen ezen költségek is a tervezett alatt alakultak – hangsúlyozta Fülöp Csaba, a Szövetség Békéscsabáért-frakció önkormányzati képviselője.

– Mindezen tételek lehetőséget adtak arra, hogy közel 500 millió forintot plusz forrásként tudott most felosztani a közgyűlés. Nagyon fontos, hogy ebből 100 millió forintot kap a városgazdálkodási kft., a különböző rendezettségi feladatoknak az elvégzésére. Ugyan még mindig vannak elmaradások a munkák terén, ezt a vállalkozás a plusz források segítségével folyamatosan igyekszik pótolni. Ez még nem lesz elég arra, hogy minden igény teljesülni tudjon, de nagy lépés ahhoz, hogy az utak, játszóterek, árkok, parkok rendbetétele meg tudjon valósulni. Százmillió forint jut majd a sportinfrastruktúra fejlesztésre, Ez egy hiánypótló tétel, hiszen a társasági adó támogatások terhére jelentősen korlátozódtak azok a létesítményi fejlesztések amelyek öt-hat évvel ezelőtt még megvoltak a városban. Az önkormányzat a kisebb egyesületek létesítményeinek felújítására, állagmegóvására 100 millió forintot fog fordítani. Ennek részleteiről az ifjúsági és sportbizottság fog majd dönteni a munkacsoport által előkészített anyag alapján. Összességében elmondható, hogy a költségvetés stabil helyzetben van, nagyon egészséges Békéscsaba gazdálkodása. Ha ezek a tendenciák folytatódni fognak, akkor Békéscsaba egy kedvező költségvetési helyzetben zárhatja majd a 2023-as évet, ehhez azonban továbbra is fegyelmezettség és takarékos szemlélet szükséges – emelte ki Fülöp Csaba.

Miklós Attila elmondta, a csütörtöki közgyűlésesn a napirendek utáni bejelentésben kérdezte meg azt: milyen előrelépés történt abban a tavaly júniusi közgyűlésen felvetett ügyben, hogy az önkormányzat térképezze fel, miként tudná a bankszámlavezetési díjait csökkenteni.

– Arra voltam kíváncsi, hogy elkészült-e ez a felmérés, mikor ismerhetjük meg, és lesz-e esetleg valamilyen beszerzés ezzel kapcsolatban. Polgármester úr válaszából kiderült, hogy három beszerzési eljárást is lefolytatott, ebből csak az MBH-val folytatott lett eredményes. Elkértem ezeknek a dokumentációját és remélem, hogy ebből választ kapunk arra, hogy milyen feltételek mellett akar a város bankszámlavezetőt váltani. fogalmazott a Szövetség Békéscsabáért-frakció képviselője.

 

További programok »

Önkormányzati hírek

Javaslatokat várnak arra, hogy ki kapjon Kiváló Szociális Munkáért kitüntetést

Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése által adományozható „Kiváló Szociális Munkáért” kitüntetés javaslattételre. Az adományozás módját, feltételeit és a kitüntetés pontos leírását Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének a helyi kitüntetésekről szóló 7/2021. (III. 22.) önkormányzati rendelete szabályozza.
2024. június 13. 15:33
FEL