MSZP: Méltatlan volt az alpolgármesteri szavazás

2023. december 15. 15:34 | Kovács Andrea

Az önkormányzathoz és az előterjesztett képviselőhöz is méltatlanul zajlott az alpolgármester személyéről szóló zárt ülési szavazás – emelte ki Miklós Attila a Szövetség Békéscsabáért-frakció idei utolsó, közgyűlést értékelő tájékoztatóján. Fülöp Csaba a város jelenlegi stabil pénzügyi helyzetének fontosságát hangsúlyozta.

Békéscsaba önkormányzatának decemberi közgyűlésn két olyan előterjesztést is tárgyalt a testület, amely a város pénzügyeivel foglalkozott.

– Több alkalommal is módosították már a költségvetést, amelynek oka, hogy a körültekintő és óvatos tervezés következtében több bevétel felett rendelkezhet a város. Az anyagi forrás révén bizonyos feladatokhoz az önkormányzat további pénzt tudott biztosítani, lehetővé téve minél több olyan feladat elvégzését, ami a város környezetét, rendezettségét javítjaemelte ki Fülöp Csaba. A képviselő véleménye szerint a város megfelelő helyzetben zárja ezt a pénzügyi évet, és előrelépésként értékelik, hogy januárban tárgyalnak a 2024-es költségvetés első olvasatáról. 

– Fontos, hogy a köztereinket, környezetünket biztonságban tudjuk, ezért többször beszéltünk már a térfigyelőkamerák rendszerének bővítéséről. Előrelépésként értékeljük, hogy január 20-áig elkészül egy beszámoló a város azon pontjairól, ahol indokolt kamerát kihelyezni – mondta el a képviselő.

Az év utolsó közgyűlésén nem várt napirendi pont került a képviselők elé, amelyről zárt ülésen tárgyaltak.  Az SZMSZ értelmében új alpolgármestert kell választania a testületnek a törvényes működés fenntartása érdekében. Az előterjesztésben szereplő jelöltet végül nem szavazta meg a testület.

– Véleményünk szerint a csütörtöki közgyűlésen lezajlott eljárás méltatlan Békéscsaba önkormányzatához. A polgármester előterjesztésére tárgyaltuk arról, hogy kit válasszon meg a közgyűlés alpolgármesternek. A szavazás úgy alakult, hogy nem kapott többséget a posztra jelölt képviselő, ami azt mutatja, hogy a Hajrá Békéscsaba és a Fidesz nem tud megfelelően együttműködni Békéscsabán – hangsúlyozta Miklós Attila.

További programok »

Önkormányzati hírek

Aktualitásokról tartott tájékoztatót Szarvas Péter polgármester

A városháza Mokos termében tartotta szokásos péntek délelőtti sajtótájékoztatóját Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere. A városvezető az Árpád sori új sétány és pihenő kialakításáról, az ünnepi és szilveszteri programokról, a koronavírus elleni lehetséges védekezésről és a városi piac nívódíjáról tájékoztatta a lakosságot, ebben az évben utoljára.
2024. december 20. 15:11
FEL