Mándi Imre és felesége több mint harminc éve jár a békéscsabai piacra, és nagyjából ugyanennyi ideje árusítják is saját terményeiket. Az évtizedek alatt számos visszatérő vásárlójuk lett, sokakkal már régi ismerősként találkoznak hétről hétre.
A házaspár Kötegyánban, három kertben, szabadföldön termel. A munkából mindketten kiveszik a részüket. Főként káposztafélékkel foglalkoznak, amelyeket egy évben három alkalommal is ültetnek. Az idei első szedés már megkezdődött, a tervek szerint pedig egészen késő őszig kerülhet friss termény a standjukra.
A nyári hónapok egyik meghatározó terménye náluk a paprika is, amely szezonban különösen népszerű a vásárlók körében.
A kertészkedés Mándi Imre számára családi örökség is, hiszen nagyapja szintén kertész volt. A termelés a kilencvenes évek elején vált a házaspár életének meghatározó részévé. Imre korábbi munkahelyének megszűnését követően kezdtek egyre komolyabban gazdálkodni: először kisebb mennyiségben termeltek, majd fokozatosan bővítették a gazdaságukat.
Azóta több mint harminc év telt el, Mándi Imre és Irénke azonban ma is együtt gondozza a kötegyáni kerteket, terményeikkel pedig rendszeresen jelen vannak a Csabai Piacon.
Forrás: Csabai Piac