Több millió forinttal támogatja az állatmenhelyeket az állam

2017. október 6. 09:45 | Knyihár Mihály

A kormány 15-15 millió forinttal támogatja az állatmenhelyek, illetve az ebrendészeti telepek korszerűsítését – közölte a Földművelésügyi Minisztérium a kormany.hu oldalon.

A kormány 15-15 millió forinttal támogatja öt állatmenhely, illetve öt ebrendészeti telep korszerűsítését - közölte a Földművelésügyi Minisztérium. A támogatásból közel 5-5 millió forintot a kecskeméti Menhely az Állatokért Környezetvédelmi és Állatvédelmi Közhasznú Alapítvány és a székesfehérvári Alpha Segítő Kéz Állatkórházi Alapítvány nyerte el. A tárca korszerűsítésre több mint 2,7 millió forintot ítélt Baja Város önkormányzatának és több mint egymillió forintot Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzatának.

Békéscsaba tanácsnoka dr. Ferenczi Attila elmondta, Békéscsaba pontosan 1,1 milliót nyert el, amiről úgy gondolja, a 15 millióhoz képest ez jó nagyságrendnek számít.  A kennelek korszerűsítésére, bővítésére, chipbeültetésre, valamint trágya tároló kiépítésére fordítják majd az összeget - tette hozzá a tanácsnok.

 

 

További programok »

Itthon

Jó reggelt, Csaba! – galéria I.

– Szép napunk van – mondta a képen szereplő zenetanonc péntek reggel, amikor csípett a hideg és simított a nap. De volt itt minden: kutya, csiga és a méltán híres csabai galamb-galeri egyik gyáva példánya.
10:53
FEL