Több hajléktalant figyelmeztettek már a rendőrök

2018. október 17. 09:04 | behir.hu

Több hajléktalant figyelmeztettek már a rendőrök, de az új szabályok életbe lépése utáni első napon még senki nem kapott büntetést. Tegnap óta ugyanis tilos életvitelszerűen az utcákon, aluljárókban lakni. A kormány és a hajléktalanokat segítő szervezetek továbbra is azt hangsúlyozzák, hogy mindenkinek van hely a szállásokon.

Nem kell senkinek az utcán maradnia, a nappali melegedők és éjszakai menedékhelyek a nap 24 órájában mindenkit fogadnak, országszerte több mint 19 ezer férőhely van.

Budapesten, a Szobi utcai szálló az egyik, ahova mehetnek a fedél nélküliek. Az intézmény speciális, egy úgynevezett lábadozót is működtetnek, ahol a beteg hajléktalanokról gondoskodnak.

A beteg, mozgásképtelen embereknek a mentősök segítenek bejutni a szállókra. Gondoskodó csoportot hoztak létre a fővárosban, hétfőtől három autóval teljesítenek szolgálatot. Az a cél, hogy a rászorulókat mielőbb biztonságba helyezzék.

A hajléktalanokat nemcsak a fagypont alatti hőmérsékleten fenyegeti a kihűlés veszélye, de fagypont felett is előfordulhat a kihűlés, ha valakinek az állapota leromlott és gyenge – mondta el Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője. Hozzátette, a cél, hogy mindenkit átmeneti szállókra, melegedőkbe, menedékhelyekre szállítsanak, amennyiben ezt önerejükből nem tudják megtenni.

Az ellátórendszer felkészült a rászorulók fogadására – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára. Fülöp Attila kiemelte, nem a büntetés, hanem az életmentés a cél. Hozzátette: a kormány a plusz kiadásokra 300 millió forintot különített el. De ha kell, további forrásokat nyitnak meg, hogy a hajléktalanság problémáját hosszú évtizedek után megszüntessék Magyarországon.

Forrás: M1, hirado.hu

 

További programok »

FEL