Krízisidőszak - bizalmat kell építeni a hajléktalanokban

2026. február 5. 08:34 | Sipos Gábor

A családsegítő és gyermekjóléti központ munkatársai mindent megtettek az elmúlt időszakban, hogy megkönnyítsék a városban élő hajléktalanok mindennapjait. Míg a nappali melegedőben fedelet, ételt és gondoskodást, addig a szállóban vetett ágyat és tisztálkodási lehetőséget is biztosítanak a számukra.

A krízisidőszak november elsejétől április 30-ig tart. A szociális munkatársak az elmúlt időszakban mintegy 1300 alkalommal biztosítottak mondhatni életmentő szolgáltatásként ágyat.

Az egyik ellátott készségesen állta kérdéseink sorát és elmondta, hogy nagyon hálás a szociális dolgozóknak, szinte név szerint felsorolt mindenkit. – Nézze! Megvan az ágyam, napi szinten moshatok, fürdési lehetőségem megvan, melegben vagyok, nem az utcán fagyoskodom. Voltam én már sokáig az utcán is, de láttam, hogy az nem nekem való – mondta Imre, aki hosszú évek óta hajléktalan.

A rendezett udvaron itt-ott még hófoltok látszódtak. Csípett a levegő, amikor egy rakás kérdőjellel megérkeztünk a Gyár utcai épülethez.

Varga Éva, a Békéscsabai Családsegítő és Gyermekjólléti Központ vezetője már 10 éve áll az önkormányzati intézmény élén, 18 éve dolgozik a szociális szférában és a kezdetekben utcai szociális munkásként indult el a pályán. Véleménye szerint első lépésként az ellátottak bizalmát kell elnyerni.

– Már az életmentő, hogy az utcai kollégáim kimennek hozzájuk, felkeresik őket, próbálják a bizalmat építeni. Élelmiszert visznek nekik, hálózsákokat, takarókat és amikor sikerül a nappali melegedőbe bevonzani, behívni őket, akkor a kollégák itt azon vannak, hogy még tovább építsék ezt a bizalmat – emelte ki Varga Éva intézményvezető.

A nappali melegedőben nap mint nap több, mint harmincan kapnak lehetőséget arra, hogy ne az utcán, esetleg egy fűtetlen szobában töltsék idejüket. A szociális munkatársak nem csak ezen a telepen gondoskodnak a fedél nélküli emberekről. A hajléktalanszállóról indul nap mint nap az utcai szolgálat. Kedden Darabos János volt szolgálatban, ő már rutinosan látogatja az utcán élőket és foglalkozik a problémáikkal, segíti őket, beszélget velük. Elmondása szerint nem könnyű bevonni azokat az embereket, akik nem szeretnének a szociális hálóba kerülni. Gyakran előfordul, hogy maguk a hajléktalanok nem akarnak bemenni a melegedőbe.

– Nem mindenki, de előfordul, hogy elutasítóak minden közösségi ellátással szemben. Velük csak úgy lehet kapcsolatot tartani, hogy napi szinten vagy kétnaponta felkeressük őket, és megpróbáljuk rávenni őket, hogy bejöjjenek a melegedőbe – hangsúlyozta a központ utcai szociális gondozója, Darabos János.

Jelenleg 48 utcai gondozottal tartják a kapcsolatot, a cél az, hogy kiépítsék a bizalmat velük. Darabos János a kerékpáron a legszükségesebb dolgokat szállítja: ételt, meleg italt, hálózsákot és takarót.

A szállón szabályok vannak, amelyeket be kell tartaniuk az ott tartózkodóknak. Ezek a vörös kód alatt ugyan kicsit lazábbak lettek, de az előírások szerint alkoholt tilos bevinni és mindenkinek be kell tartania a higiéniai szabályokat valamint az emberi együttélés írott és íratlan szabályait.

További programok »

Itthon

Napos, az átlagosnál enyhébb, tavaszias idő várható március első hetében

Jellemzően napos, tavaszias idő várható március első hetében: a hőmérséklet csúcsértéke általában 15 Celsius-fok köröl alakul, de a hajnalok továbbra is csípősek lesznek, fagypont alatti hőmérsékletek is előfordulhatnak. Számottevő csapadékra nem kell számítani, de a Dunántúlon a gomolyfelhőkből kisebb záporok - elsősorban a hét első felében - kialakulhatnak - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből
17:25
FEL