Több fontos út is megújult tavaly Békés vármegyében

2024. január 2. 18:05 | Vincze Attila

Az elmúlt évekhez képest a forráshiány miatt kevesebb, mintegy 24 kilométer közút újult meg tavaly Békés vármegyében. A legtöbb fejlesztés a vármegyei önkormányzat által koordinált Terület- és Településfejlesztési Operatív Program maradvány-forrásaiból, valamint a Magyar Falu Programból jött létre 2023-ban.

Tavaly tavasszal kezdődött a munka és szeptemberre lett kész a Kétegyházát Gyulával összekötő 4434-es jelzésű mellékút utolsó 1 km-es szakasza, így immár teljes hosszában megújult a két település közötti mintegy 9 km-es út. Herczeg Tamás országgyűlési képviselő az átadó eseményen arról beszélt, hogy négy lépcsőben, részben a Magyar Falu Program, részben pedig a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program által biztosított forrásból sikerült elvégezni a munkálatokat.

– Mindez lehetővé teszi most már azt, hogy normális, 21.századi körülmények között, biztonságosan és megfelelő sebességgel haladhasson az a mintegy kétezer jármű, ami elmegy itt nap mint nap. Fontos szempont, hogy minden településről a járási székhelyre megfelelő körülmények között, jó minőségű utakon tudjanak eljutni a polgárok – fogalmazott szeptermberben a politikus. 

 

Fotó: behir.hu

 

Ezen beruházáson túl több fontos, döntően európai uniós finanszírozású útfejlesztést adtak át tavaly Békés vármegyében. Tavasszal kezdődtek és nyáron fejeződtek be a munkálatok a 4404-es jelzésű, Szarvast Orosházával összekötő út 2,9 km-es szakaszán, emellett a 4642-es számú, Gyomaendrőd - Nagyszénás - Szentes összekötő út 1,3 km-e is megújult. Szeptemberre elkészült a 4429. jelű Kevermes – Medgyesegyháza – Orosháza összekötő út közel 5 kilométeres, a lőkösházi bekötő út és Nagykamarás közötti szakasza. Októberben pedig hivatalosan is átadták a 4252 jelű Sarkad – Országhatár összekötő út 2,2 kilométeres szakaszát, valamint a 4219 jelű Furta - Gyula összekötő út 1,5 kilométeres szakaszát is.

 

Sakad-országhatár útszakas felújítása Fotó: behir.hu / Kugyelka-Zámbori Eszter

 

– Műszaki tartalmukat tekintve ezek a felújítások közel azonosak voltak, melyeket külső kivitelező végzett el. A beruházások keretében gyakorlatilag minden esetben a leszakadt burkolatszéleket javítottuk, szükség szerinti mennyiségben pályaszerkezet-cserét végeztünk. A munkálatok során jellemzően kétrétegű megerősítő aszfaltburkolatot építettünk be, teljes körűen cseréltük az úttartozékokat, illetve a kivitelezés végén tartós útburkolati jeleket festettünk fel – részletezte az elvégzett fejlesztéseket Cserkúti András, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Békés Vármegyei Igazgatóságának igazgatója.

Hozzátette: tavaly a Magyar Falu Programban megközelítőleg 900 millió forintnyi útfelújítás történt a vármegyében. Kiemelte, hogy ennek keretében megtörtént a 4205 jelű út Ecsegfalva-Dévaványa közötti mintegy 2 km-es szakaszának, illetve a 46166 jelű Hunya bekötőút 2,5 km hosszúságú rekonstrukciója. Az igazgató hangsúlyozta, hogy a közút éves feladatterve alapján 2023-ban bruttó 470 millió forint értékben végzett lokális útfelújításokat a vármegyében.

További programok »

Itthon

Illegális tevékenységek is szerepet játszhattak a madárinfluenza terjedésében

A zártan tartás elmulasztását, illegális tartást és baromfi, illetve baromfitermékek illegális árusítását is tapasztalta az állategészségügyi hatóság az ősz óta tartó madárinfluenza járvány során. A betegség gyors terjedésében ezek az illegális tevékenységek is jelentős szerepet játszhattak. Derül ki a Nébih sajtóközleményéből.
2024. december 21. 18:48
FEL