Utakat és járdákat újítottak fel Kondoroson

2022. december 1. 17:15 | Papp Ádám Sándor

Csütörtökön délelőtt adták át Kondoroson a Magyar Falu Program részeként bruttó 22 millió forintból felújított útszakaszt a Bajcsy Zsilinszky utca és az Endrődi út kereszteződésénél. A Belügyminisztérium járdafelújítási programjának köszönhetően a városban öt helyszínen építettek vagy újítottak fel mintegy 1 kilométer hosszúságban járdát.

– A Bajcsy Zsilinszky utca aszfaltburkolata töredezett és hiányos volt, ezért döntött úgy az önkormányzat, hogy a Magyar Falu Program segítségével felújítja a szakaszt – kezdte a tájékoztatót Kondoros polgármestere. Ribárszki Péter arra is kitért, hogy a 22 millió forintos fejlesztés részeként a szakasz két keresztutcája, a Damjanich és a Wesselényi utca is kapott egy 5 cm-es új aszfaltréteget, így összesen több, mint 2300 négyzetméter burkolatfelületen 740 folyóméter hosszúságban végezték el a beruházást. A településvezető hozzátette: a projekt ugyan az Őr utcát és a Klapka utcát nem érintette, azonban a képviselő-testület arról döntött, hogy önerőből több mint 5,6 millió forint értékben felújítja azokat is. 

– Úgy gondolom, hogy a most átadott útszakaszok egy folyamatnak a részei. 2015-ben a városvezetés elindított egy útépítési programot, lakossági-, és önkormányzati önerő ráfordítással építettünk, melynek eredményeként több, mint 10,5 kilométer új utat építettünk. Sajnos városunk belterületi szilárd burkolatú úthálózata korábban nem érte el az 50 százalékot, azonban elmondhatjuk, hogy immár eléri. Jó úton járunk, de tudjuk, hogy van még tér a bővítésre és a felújításra – fogalmazott a település vezetője. 

 

 

A térség országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy Kondoros úthálózata az ezredforduló környékén maradt el a környékbeli települések fejlettségétől, így az utóbbi időszakban egyre nagyobb figyelmet fordít a város vezetése az utak és járdák rendbetételére és építésére.

– A magyar kormány a Magyar Falu Programban mintegy 1000 milliárd forint támogatást nyújtott az 5000 fő alatti települések fejlesztésére. Az elmúlt három évben a program részeként Kondorosra közel 165 millió forintnyi fejlesztési összeg érkezett. A kezdeményezés fő célja az, hogy erősítse a települések lakosságmegtartó erejét és csökkentse az elvándorlást. A település vezetéséről elmondható, hogy arra törekednek, hogy a helyiek szeressenek itt élni és minél többen döntsenek úgy, hogy Kondoroson telepedjenek le – emelte ki Herczeg Tamás.

A Belügyminisztérium támogatásával öt helyszínen építettek és fejlesztettek járdát Kondoroson. Az Endrődi úton 342 méteren, a Dózsa György utcában 330 méteren, a Klapka utcában 273 méteren, a Csabai úton 112 méteren, míg a Kinizsi utcában 36 méteren történt korszerűsítés, amely a lakosság mindennapi életében nagy előrelépést jelent.

További programok »

FEL