Több élelmiszeripari szabályozás is változik idén

2017. január 2. 08:55 | Mikó Melinda

A sótartalom két lépcsőben csökken, 2017. július elsejétől további egy százalékkal kell visszafogni a termékekben található só mértékét. A főtt sonkák esetében a végső határidő után már csak 3,5 százalékos sótartalommal kerülhetnek forgalomba a termékek olvasható a Magyar Idők oladán.

Az előírás célja, hogy a Magyar élelmiszerkönyvben szereplő, Magyarországon hagyományosan előállított és ismert hústermékek jó minőségben készüljenek és a fogyasztók tisztességes tájékoztatást kapjanak a megnevezéseken keresztül is a minőségről és a beltartalmi értékekről.

A húskészítményekről és egyes előkészített húsokról szóló rendelkezés egyéb előírásai már július 21-től hatályban vannak, a vállalkozások azonban egyéves türelmi időt kaptak. Az új szabályozás egyértelműen a jobb minőséget garantálja. Az intézkedés amellett, hogy rögzíti: mi nevezhető húsnak egy termék jelölésekor, felemeli az elvárt minimális hústartalmat is az egyes készítményeknél. A felvágottaknál ez az arány 50 százalék, a virslinél és a párizsinál 51 százalék, a szafaládénál és a krinolinnál 55 százalék a korábbi 40 százalék helyett, miközben legfeljebb 10 százalékban tartalmazhatnak csontokról mechanikusan lefejtett húst.

A májkrém minimális májtartalma 12 százalékról 25 százalékra nő. További jelentős változás, hogy a húskészítmények, előkészített húsok jelölésénél azt az állatfajt kell feltüntetni, amelyet legalább 70 százalékban tartalmaz az adott termék. Az őshonos állatokból, illetve a vadból és tenyésztett vadból készült termék megnevezésében akkor szerepelhet az adott állatfajta, illetve állatfaj neve, ha a termék hústartalmának legalább 80 százaléka az adott állatfajtából származik.

Bár a sütőipari termékekről szóló előírások már december 21-én hatályba léptek, a vállalkozásoknak biztosított hat hónapos türelmi idő miatt érdemi változásokra 2017-től lehet számítani ezen a területen. A rendelet számos új kenyérfajtát von szabályozás alá. Ezek az új termékek az egészséges táplálkozás igényeinek megfelelő összetételű termékek, mint a grahamkenyér, a teljes kiőrlésű kenyér, a tönkölybúzakenyér, a kukoricás kenyér és a megújult összetételű búzakenyér, rozsos kenyér, rozskenyér. Az összetevők közé bekerültek az álgabonák is, mint a hajdina vagy az amaránt.

Ezek az alapanyagok egyre fontosabb részét képezik az egészségtudatos vásárlók étrendjének a magas vitamin-, fehérje- és élelmirost-tartalmuk miatt. A lisztkeverékből készített kenyerek esetében rögzítették a keveréket képező lisztek pontos arányát és több termék esetében a korábbi szabályozáshoz képest megemelték a névadó gabona elvárt arányát is. Ennek köszönhetően markánsabb ízű és jobb minőségű kenyerek kerülhetnek a piacra.

Forrás: Magyar Idők

FEL