Tízezer liter fertőtlenítőt adományoztak a Békés Megyei Központi Kórháznak

2022. szeptember 1. 13:14 | behir.hu

A Henkel Magyarország összesen tízezer liter fertőtlenítő szert adományozott nemrég a Békés Megyei Központi Kórháznak. A vállalat ezzel a felajánlással szeretné segíteni a kórokozók elleni védekezésben az egészségügyi intézményt.

A kézhigiénia fontosságának forradalmi felismerése a világhírű magyar tudós,  Semmelweis Ignác nevéhez fűződik, aki a 19. század második felében a fertőtlenítő kézmosás bevezetésével megelőzte korát. Higiénia-elméletével forradalmasította az orvoslás történetét. Tanai  szerint – melyek napjainkban  éppúgy érvényesek, mint az akkori időkben – a kézmosás és a kezek rendszeres fertőtlenítése mérvadóan hozzájárul a fertőzések megelőzéséhez – emlékeztetett közleményében a Békés Megyei Központi Kórház. 

– Ma már tudjuk, hogy a megfelelő fertőtlenítés és sterilizálás mellett a higiénés szabályok maradéktalan betartása az eredményes gyógyítás alapfeltétele. Ehhez járul hozzá a Henkel Magyarország adománya, amelyet ezúton is köszönünk – mondta az adomány kapcsán Dr. Becsei László, a Békés Megyei központi Kórház főigazgatója.

További programok »

Gyula

Újra „Muzsikál az erdő” a Körösök völgyében – Elindult a háromnapos program

A „Muzsikál az erdő” rendezvénysorozatot 2026-ben már 23. alkalommal rendezik meg három térségben, Kecskeméten, a Mátrában és a Körösök vidékén. A rendezvény fő célja továbbra sem változott, az erdő és a zene, a művészet erejével a környezettudatos, fenntartható életvitel irányába mozdítani a rendezvény résztvevőit.
2026. szeptember 26. 09:31
FEL