Félmillió forintot adományozott a csabai kórháznak egy helyi vállalkozó

2021. szeptember 14. 17:28 | Vári Bianka

Negyedik alkalommal kereste meg egy békéscsabai vállalkozás a Békés Megyei Központi Kórházat, hogy támogassa az egészségügyi intézményt. Ezúttal a dr. Réthy Pál tagkórház szülészet-nőgyógyászati osztályának adományozott félmillió forintot, amelyet az intézmény új, laparoszkópos kézi eszközök beszerzésére fordít majd.

A Szőke és Társai Kft. nevében Szőke-Kis János ügyvezető tulajdonos nyújtotta át a támogatást szimbolizáló plakettet az osztály főorvosának, dr. Szeberényi Zsoltnak.

Az idén harminc éves cég tulajdonosa elmondta, fontosnak tartják a társadalmi szerepvállalást, ezért kerestek olyan kiemelt partnereket, akiket évről évre támogathatnak; az elsők között a kórház szerepelt. A társaság a korábbi években gyermekosztályt, illetve az ápolási osztály eszközfejlesztését is segítette; ez alkalommal pedig a támogatás a kórház szülészet-nőgyógyászat osztályához kerül. 

– A lányom és a menyem körülbelül két hét különbséggel fognak szülni. A következő egy hónapban két unokám születik, nagyon várom és nagyon boldog vagyok. Úgy voltunk vele, ha amúgy is terveztük a kórház támogatását, akkor ismerjük meg egy kicsit jobban ezt az osztályt, és adjuk nekik a hozzájárulásunkat. Így egyeztettünk a főorvos úrral, aki nagy örömmel fogadta az adományunkat – fogalmazott a cégtulajdonos.

A Békés Megyei Központi Kórház főigazgató főorvosa az eseményen kiemelte, hogy az osztályon európai színvonalú a betegek ellátása, azonban a feladatnak számos szakmai és technikai feltétele van. 

– Szeberényi főorvos úr és a munkatársai a haladó laparoszkópos műtétek lehetőségeit szeretnék tovább bővíteni, és olyan laparoszkópos kézi eszközöket fognak ebből vásárolni, ami ezeknek a műtéteknek az elvégzéséhez elengedhetetlen – mondta dr. Becsei László.

Szőke-Kis János hozzátette, hogy a hagyományt a jövőben is folytatni tervezi a társaságuk. Ahogy fogalmazott: amíg a két lábán áll, és a vállalkozás működik, addig minden évben támogatni fogja a kórházat.

További programok »

FEL