Terefere Kovács Edit színművésszel a Művész Kávéházban

2016. november 28. 15:03 | Kugyelka-Zámbori Eszter

December 2-án Kovács Edit színművésszel folytatódik a Terefere a Művész Kávéházban című programsorozat. A Domján Edit-díjas művésznő 1981 óta tagja a Békéscsabai Jókai Színháznak és  számos elismerés övezi munkáját. 2003-ban és 2007-ben is kitüntették a Megye Színművésze díjjal, majd 2013-ban és 2016-ban a Gálfy Gyűrű Díjjal is. Karakterszerepekben, vígjátékban, drámában egyformán otthonosan mozog.

A 2015/2016-os évad egyik legütősebb szerepe kétségkívül az övé volt: a Jóccakát, anya… című előadásban Thelma Cates szerepében alakított rendkívülit. Az idei évadban már tapsolhattunk Kovács Editnek A fösvény, a Macskajáték és a Tangó előadásokban nyújtott alakításáért, de az évad végéig számos szerepben láthatjuk még a Jókai Színház színpadán. A színművésznő a színház mellett kamatoztatja esztéta végzettségét is, a nevéhez fűződik a Mindentudás Színház Egyeteme sorozat életre hívása, melynek nemcsak ötletadó gazdája, hanem háziasszonya is. Immár ötödik éve minden hónap első hétfőjén meghívására neves előadók fejtik ki gondolataikat a művészet szerepéről és jelentőségéről.

Tereferéljenek Kovács Edittel pénteken 17 órától a Művész Kávéházban!

További programok »

FEL