Templomtorony szentelő ünnepi szentmise Kétsopronyban

2025. október 1. 09:12 | Fajó Attila

Megújult a kétsopronyi Szent István király templom toronysüvege. A szentelési ünnepi szentmisét, melyen Soltész Miklós felelős államtitkár is részt vett, Kiss-Rigó László püspök és dr. Jozef Halko segédpüspök tartotta.

Megtelt kétsopronyiakkal a helyi Szent István király templom szombaton. Az ünnepi szentmisén résztvevő Kiss-Rigó László megyés püspök úgy fogalmazott: az esemény identitás- és közösségerősítő is egyben.

– Püspökségem 19 éve alatt nagyon sokszor jártam Kétsopronyban, mindig felüdülés volt látni a lelkes összefogást minden jó cél ügyében, amelyhez mi is csatlakoztunk, sok avatáson részt vettünk a hívő közösséggel és a kétsopronyi szélesebb közösséggel együtt – fogalmazott a Szeged-Csanád egyházmegye vezetője. Az ünnepi szentmisét celebráló pozsonyi segédpüspök, Jozef Halko a helyi szlovák kisebbséget is képviselte. Köszöntőjében a templomtorony jelképes üzenetét ismertette.

– A hívő embernek mindig előre és fölfelé is kell tekintenie és haladnia, utalva a toronysüvegre, amely mutatja számunkra az égbe az utat. Ahogy megcsillan a fény most például a felújított lemezeken, mi is ezt a fényt szeretnénk, ezután vágyakozunk: az örök, a dicsőséges fényre – emelte ki a szlovákiai egyházi tisztségviselő.

Völgyi Sándor, Kétsoprony polgármestere megható szavakkal köszönte meg mindazoknak a munkáját, akik valamilyen formában részesei voltak a toronysüveg felújításának. A templomot, valamint az itt élő igaz embereket nevezte Kétsoprony legnagyobb értékének.

Soltész Miklós államtitkár ünnepi köszöntőjében kiemelte, hogy a kormány támogatásával a Kárpát-medencében 200 új templom épült, és 3800 újult meg. A Szent István templom tornyának felújítását a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkársága 36 millió forinttal támogatta.

Galéria

További programok »

Itthon

Jellemzően napos idő várható az utolsó decemberi hétvégén

Jellemzően napos idő várható december utolsó hétvégéjén, de kisebb körzetekben tartósan megmaradhat az éjszaka képződő köd. A szél élénk, vasárnap egyes helyeken akár viharos is lehet. A hőmérséklet csúcsértéke 1 és 6 Celsius-fok között alakul és visszatérnek az éjszakai fagyok is - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.
08:10
FEL