Tehetséggondozó központ indult Békéscsabán

2021. október 14. 11:52 | Vári Bianka

A Mathias Corvinus Collegium Alapítvány negyed évszázada foglalkozik tehetséggondozással. Az általános iskolától kezdve egészen a posztgraduális képzésekig, minden korosztálynak kínál térítésmentes fejlődési lehetőségeket. A szervezet Békéscsabán új központot indított, melynek kapcsán Orbán Balázs miniszterhelyettes, az MCC kuratóriumi elnöke is a megyeszékhelyre látogatott.

A Mathias Corvinus Collegium az általános iskolától egészen az egyetem végéig, sőt, azon túl is biztosít képzéseket a legtehetségesebb magyar fiatalok számára. Az alapítvány kuratóriumi elnöke az eseményen elmondta, hogy a szervezet 25 éve foglalkozik tehetséggondozással, a tavalyi év pedig kiemelkedő volt. Az országgyűlés ekkor döntött úgy, hogy az alapítványt bízza meg azzal a feladattal, hogy a teljes Kárpát-medencében építse ki a magyar fiatalok tehetséggondozási rendszerét, az ehhez szükséges támogatást pedig az alapítvány az országgyűléstől meg is kapta.

– Rohamléptekkel láttunk munkához, ennek az állomása ez a hely is. 2021 szeptemberében 23 helyszínen indítottunk képzéseket, melyből 14 magyarországi, a többi a határon kívül, Erdélyben és Kárpátalján található – fejtette ki Orbán Balázs.

 

Hozzátette: a terjeszkedéssel kapcsolatban két tudatos döntést hoztak. Az egyik, hogy az ország legkisebb megyeszékhelyén, Szekszárdon, a másik pedig, hogy a Viharsarokban, Békéscsabán hozzanak létre helyi központokat.

Orbán Balázs arról is beszélt, hogy a helyszín jelenleg átmeneti. Az a terv, hogy a következő egy évben egy olyan végleges helyre kerüljön a központ, ahol a képzések méltó módon folyhatnak. Az alapítvány rendszerint olyan épületet keres, amely műemléki értékkel bír és felújításra vár – ezzel is segítve az adott város épített örökségének felújításában.

A térség országgyűlési képviselője kiemelt jelentőségűnek nevezte az új képzéseket. Herczeg Tamás kifejtette, hogy az alapítványnak köszönhetően a tehetségek nem maradnak felfedezetlenül, másrészt gondozzák, irányítják, nevelik őket.

– Nekünk, politikusoknak nem lehet kisebb célunk, minthogy ezek a tehetségek itt maradjanak, vagy ha elmennek, akkor visszajöjjenek. Egészen biztos vagyok benne, hogy ez a kollégium erre is lehetőséget ad. Felcsillantja a reményt számunkra, hogy érdemes itt lenni, érdemes itt maradni és érdemes tanulni – fogalmazott.

Szarvas Péter, a város polgármestere a fiatalok tudás iránti vágyát méltatta.

– Igenis a fiatalabbak közül is nagyon sokan áldoznak arra, hogy a hivatalos tanulmányaikon kívül, szabadidejüket feláldozva új ismeretekre tegyenek szert, okosabbak, ügyesebbek, bölcsebbek legyenek. Éppen ezért tartom nagyon fontosnak, hogy a Mathias Corvinus Collegium bejelentette, hogy kialakította városunkban az infrastruktúrát, és a képzéseket – emelte ki a városvezető.

Takács Árpád, a Békés Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott a napokban tartott pályaválasztási vásárral hozta összefüggésbe az eseményt. Mint fogalmazott, 3600 diák fordul meg a vásáron, melyen olyan szakképzéseket kínálnak számukra, mely a gazdaság motorját képezi.

– Emellett szükség van - Széchenyi után - a kiművelt emberfőkre is, és fel kell karolni azokat a tehetségeket, akik a megye erejét adják, és vinni tudják a hírét – szögezte le.

Ezt követően az alapítvány képviselet-vezetője ismertette a Békéscsabán elindult képzéseket. A középiskolás program nem a középiskolákkal konkurál, hanem annak kiegészítője – fogalmazott Mittag Mónika. A 10-14 éves korosztály számára pedig fiatal tehetség program, azaz FIT indult. Az ő képzésük is a tapasztalatszerzésre, és az élmény alapú oktatásra épül.

– Nagyon sok modern eszköz áll rendelkezésünkre, és sokoldalú pedagógusok és kutatók érkeznek hozzánk az ország minden területéről. Olyan foglalkozások vannak, mint például művészet és matematika, kreativitás és térlátás, drónok világa, programozás és robotika, pénzügyi tudatosság, vagy éppen filmkészítés – hangsúlyozta.

A sajtótájékoztatót követően a tehetséggondozó békéscsabai regionális központja sajtónyilvános szakmai napot tartott, amelyen Litkei Máté, a Klímapolitikai Intézet igazgatója és Kóta Gábor, az intézet kutatója beszéltek az aktuális klímapolitikai kérdésekről.

 

További programok »

Itthon

FEL