Az értünk dolgozókért tapsoltak és énekeltek a Lencsésin

2020. március 30. 15:32 | Csiffáry Zsuzsanna

Az egészségügyi szakemberek is megerősítik, hogy mennyire fontos a koronavírus tömeges elterjedésének megakadályozása érdekében otthon maradni. A jelenlegi helyzetben a boltokban, a gyógyszertárakban, a kórházakban, a szociális otthonokban dolgozók és még sokan ezt nem tehetik meg. Hozzájuk szólt közös tapssal és bátorító énekkel a Lencsési-lakótelepen élő közösség tegnap este is, hogy megköszönje mindazt az erőfeszítést, amit a munkahelyükön a közösségért tesznek.

Békéscsabán, a Lencsési-lakótelepen élők tapssal és énekkel fejezték ki szolidaritásukat azok felé, akik a jelenlegi helyzetben is nap, mint nap értünk dolgoznak. A lakók így bíztatták őket, kifejezve az összetartást, valamint azt, hogy kiállnak mellettük.

– Köszönünk mindent az egészségügyi dolgozóknak, gondozóknak, a sofőröknek akik biztosítják mindazt amire szükségünk van. És hálásak vagyunk mindenkinek, aki teszi a dolgát, és az időseknek, akik megfogadják a tanácsot és otthon maradnak – nyilatkozta Faragó Antalné

Az általunk megkérdezettek fontosnak tartják ezt a gesztust, hiszen ebben a helyzetben erőt adhat a megértés, az empátia. 

A szakemberek továbbra is arra biztatnak mindenkit, hogy aki csak teheti, az maradjon otthon, mind saját, mind a közösség egészsége érdekében, hiszen így a kórházban dolgozókért is sokat lehet tenni, nem egyszerre hárul rájuk óriási teher.

 

Galéria

További programok »

Itthon

Kemény fagyokkal indul a hét, majd enyhülés jön

Kedd hajnalban akár mínusz 18 Celsius-fok is lehet, és napközben is fagyni fog. Elsősorban kedden nagyobb területen várható ismét ónos eső, majd enged szorításából a fagy, és vasárnap már egyes helyeken akár plusz 10 fok is lehet napközben - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
07:22
FEL