Ki mit tud? – A kor nem számít

2024. szeptember 13. 10:12 | Kintner Nikolett

Ki mit tud? vetélkedőt rendeztek a megye idős korosztályának Békéscsabán, a mezőmegyeri Arany János Művelődési Házban csütörtökön.

A rendezvényre a békéscsabaiakon kívül a környező településekről is érkeztek versenyzők, összesen 160 fő jelent meg. Bátori Zsuzsanna, Békéscsabai Kistérségi Egyesített Szociális Központ intézményvezetője elmondta, hogy mind a kollegák, mind az idősek, nagy örömmel fogadták az invitálásukat. Hozzátette, fontos, hogy az időskorban is aktívak tudjanak lenni a résztvevők.

– Nagyon fontos az idősellátásban, hogy aktívan éljék meg a mindennapokat, hogy hasznos, tevékeny életmód valósuljon meg az időskorban is – emelte ki az intézményvezető.

A vetélkedőt a mezőberényi Juhász Gyula Idősek Otthona ellátottjai nyitották meg műsorukkal. A Vagány nagyik Korda György "Reptér" című számára adták elő koreográfiájukat.

– Szeretünk szórakozni, szeretünk énekelni, és úgy gondoltuk, hogy csoportként is kiállítunk. Úgy éreztük, hogy jól sikerült, de persze a zsűri dönti el – mondta el Komiszár Andrásné Mezőberényből.

A vetélkedőn vers, ének, tánc és színdarab kategóriában indulhattak a résztvevők, akik közül többen nemcsak csoportban, de egyénileg is felléptek.

Tóth Györgyné (Fotó: Petró Zsolt /behir.hu)

 

– Mindig nagyon szerettem az irodalmat, ezen belül főleg a verseket, mert azon át talán jobban eljuthat a szeretet és minden gondolat a többiekhez. Közösségekbe járok itt Mezőmegyeren, ilyen-olyan klubba, illetve színjátszó klubba – nyilatkozta Tóth Györgyné, a mezőmegyeri idősek otthonából.

A fellépők saját élményeikből és emlékeikből is táplálkoztak egy-egy produkcióhoz.

Tyichi Mátyásné (Fotó: Petró Zsolt /behir.hu)

 

– Azért jelentkeztem ide, mert nagyon szeretek énekelni. Az édesanyámtól, meg az édesapámtól tanultam ezeket a dalokat. Már kicsi lány korom óta énekelek, többek között katonadalokat is. Biharnagybajomi születésű vagyok, úgyhogy ezek ottani nóták – osztotta meg Tyichi Mátyásné, aki a mezőmegyeri mellett a telekgerendási idősotthont is képviselte.

A vetélkedőn résztvevőket oklevéllel díjazták, a legjobbak pedig nyereményben részesülhettek.

További programok »

Itthon

A város méltó emléket szeretne állítani Suhajda Szilárdnak

Szarvas Péter, Békéscsaba Megyei Jogú Város polgármestere a legutóbbi sajtótájékoztatóján számolt be arról, hogy a város szeretne méltó emléket állítani Suhajda Szilárdnak. A békéscsabai születésű hegymászó tavaly májusban tűnt el, a Mount Everest csúcsának közelében.
10:14
FEL