Tanévzáró vizsgákat tartottak a Színitanházban

2023. június 8. 11:58 | Fajó Attila

Vizsgaelőadások bemutatásával ért véget a tanév a Békéscsabai Jókai Színház Színitanházas tanulói számára. A másod- és harmadéves színésznövendékek mellett a színháztechnikus képzésben résztvevők is számot adtak tudásukról.

Kovács Gábor Dénes, a színházművészeti szakmai utánpótlás képzésben élen járó intézmény igazgatója elmondta: Békéscsabán nemcsak a színészeti, hanem a cirkuszművészeti képzés is jelentős fejlődésen ment át az elmúlt évben. 

 

 

– Tavaly óta törvényi erőre emelkedett, hogy a cirkuszművészeti oktatás részét képzi az alapfokú művészeti oktatásnak, ami örvendetes hír és itt a csabai tanulók felkészültségét, teljeseítményét látva nagya lehetőségeket biztosít - nyilatkozta a budapesti Baross Imre Artista- és Előadó-művészeti Akadémia vezetője.

 

Seregi Zoltán, a csabai teátrum igazgatója elmondta, a színitanházas képzésben a színházművészetben fellépő hiányszakmák pótlása és a gyakorlati alapú tudásátadás a legfőbb cél. A Színitanház teljes mértékben kiegészíti a Békéscsabai Jókai Színház művészeti koncepcióját – fogalmazott Seregi Zoltán, a színház igazgatója.

További programok »

FEL