Takács Zoltán: „A mennybe érkezés egy nagy, aha-élmény lesz”

2021. december 26. 16:16 | Vári Bianka

Karácsony másnapján is megtartották az ünnepi istentiszteletet a Békéscsabai Baptista Gyülekezetben. Takács Zoltán lelkipásztor azt hangsúlyozta: Jézus fényt hozott a világba.

Vasárnap délelőtt ismét összegyűltek a hívek Békéscsabán, hogy Jézus születését ünnepeljék. A Békéscsabai Baptista Gyülekezet lelkipásztora Lukács evangéliumából hirdette az igét: „… mert meglátta szemem üdvösségedet, amelyet elkészítettél minden nép szeme láttára, hogy megjelenjék világosságul a pogányoknak és dicsőségül népednek, Izráelnek.”

Karácsonyt sokan hívják a fény ünnepének, hiszen ahogyan az írás is mondja: Krisztus fényt hozott a világba – kezdte gondolatait Takács Zoltán. Ez azonban több kérdést is felvet: mi a világosság, és miért volt rá szükség? A lelkipásztor kifejtette, hogy Jézus azt a választ világította meg, hogy van üdvösség. Ma az ember elszakadt az abszolút igazságtól, mindenki a maga ura akar lenni. A tudomány fejlődésével, a sok információ elérhetőségével elhisszük, hogy irányítani tudjuk az életünket, és, hogy nincs szükségünk Istenre.

– Bízunk magunkban, az orvostudományban, a mérnökökben, a technikában – csak Istenben nem. Pedig ő az abszolút igazság, a kiindulópont. Ha másokhoz mérjük magunkat, úgy könnyű magunkat jónak, vagy jobbnak látni – mondta a lelkész.                                                                                                                                                                                          

Az emberiség ezzel mintha egy szakadék felé menetelne – folytatta. De aki hisz Jézusban, aki elfogadja Istennek, és többé nem magában bízik, azt Isten kimenti ebből a menetelő tömegből.

– Azt viszont fontos látni, hogy ez az üdvösség egyéni. Jézus az eljövetelével nem fordította át a tömeget a helyes irányba, hanem azokat ragadja ki közülük, akik hisznek benne. Az üdvösség mindenkinek személyre szól – magyarázta.

Jézus az eljövetelével arra világított rá, hogy az élet célja az üdvösség. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy az élet utolsó óráiban, a halálos ágyán az ember leginkább arról gondolkozik, mi következik a halál után.

– Sokan tagadják a halál utáni létet, a mennyet és a poklot. De én hiszem azt, hogy a mennyben majd sok mindent megértünk, és akkor egy nagy, aha-élményben lesz részünk.

Végül hozzátette: a biztonság nem abban a létben van, amit megteremtünk magunknak, hanem Jézus Krisztusban, abban, hogy ő ad üdvösséget és örök életet.

 

További programok »

FEL