Takács Péter lett az LMP regionális elnökségének elnöke

2019. január 12. 16:26 | behir.hu

Szombaton rendezték meg a Lehet Más a Politika dél-alföldi regionális kongresszusát. Az eseményen aktuális ügyeket tárgyaltak, kiemelten kezelve a "rabszolgatörvényt"t, amelynek lényege, hogy az eddigi 250 óra helyett 400 órás lehet az éves túlóra-keret.

 

 

Az LMP tanácskozásán a regionális elnökség is felállt annak érdekében, hogy  területi szinten összehangolják a munkát, valamint,  hogy a párt hatékonyan készüljön fel az őszi önkormányzati választásokra.  A regionális elnökség elnöke Takács Péter békéscsabai önkormányzati képviselő lett, de a tagok között van Kis-Szeniczey Kálmán, az országos elnökség egyik tagja is.

A párt sajtótájékoztatóján Kanász-Nagy Máté, az országos elnökség titkára elmondta:  a "rabszolgatörvényként" elhíresült törvénymódosítás miatt országszerte tüntetések zajlanak. Január 12-én szombaton, Békéscsabán is tiltakozásukat fejezik ki az ellenzéki pártok a törvénymódosítás ellen. Ez az egyik oka annak, hogy a párttagok Békéscsabára látogattak, valamint ezért is tartották itt most a kongresszust. A rabszolgatörvény kapcsán Kanász-Nagy Máté azt mondta: a fideszes neoliberális gazdaságpolitikának kiütközött a kudarca.

– Meg fog bukni a fideszes gazdaságpolitika. A kormánypárt azzal próbálta eddig versenyképessé tenni a magyar gazdaságot, hogy alacsonyan tartotta a béreket.  Az európai és régiós országokhoz képest csak nagyon minimálisan emelték a béreket, hogy idecsalogassák a külföldi multinacionális vállalatokat - fűzte hozzá Kanász-Nagy Máté.

A politikus szerint az alacsony bérek miatt az emberek egy része külföldre vándorolt és munkaerőhiány alakult ki az országban. Erre a problémára az a Fidesz megoldása, hogy az itthon maradt munkásokat dolgoztatná magasabb óraszámban. Ez ellen tiltakozik a LMP is. Mint az elhangzott, az LMP nem a munka mennyiséget, hanem a minőséget fokozná és a humánerőforrást, az oktatást, valamint a kultúrát fejlesztené. A párt a munkaerő minőségének javításán keresztül fejlesztené a magyar gazdaságot és munkaerőpiacot.

Takács Péter megjegyezte, hogy Békés megye a munkabérek tekintetében sajnos régóta a sereghajtók között van, részben emiatt is folyamatosan csökken a megye lakossága.

– A megye megmaradásának egyik kulcskérdése, hogy a bérszínvonal a következő időszakban fog-e emelkedni, ezzel lehet-e valamennyire mérsékelni az elvándorlást. Az itt élők helyzetének javítása tekintetében mindenképpen pozitívum, hogy végre elindult az M44-es építése, ugyanakkor legalább ennyire fontos lenne az infrastruktúra fejlesztése a megye más útjain is, a munkaerő-mobilitás és az életminőség javítása szempontjából – szögezte le Takács Péter, aki megemlítette azt is, hogy Békés megyében a közfoglalkoztatottak közül egyre többen tudtak visszatérni a munkerő-piacra. Mint mondta, ha ez megfelelő bérrel is párosulna, vélhetően többen terveznék itthon a jövőjüket.

A párton belül folyamatosan zajlik a felkészülés az Európai Parlament májusi, és az őszi helyhatósági választásokra – erről már Kis-Szeniczey Kálmán beszélt a találkozón.

– Bizakodóak vagyunk és szeretnénk tovább lépni Békés megyében, Csongrádban és Bács-Kiskun megyében is. Úgy gondoljuk, az LMP-nek meg van az a képessége, az a tapasztalata és meglesz az a politikai stratégiája is a kongresszus eredményeként, amelynek köszönhetően meg tudjuk erősíteni jelenlétünket az Európai Parlamentben, illetve a helyi önkormányzatokban is - tette hozzá Kis-Szeniczey Kálmán.

 

 

 

 

További programok »

Politika

Kisorsolták a 2024. évi önkormányzati választások területi listáinak sorszámát

A Békés Vármegyei Területi Választási Bizottság keddi ülésén megtörtént a 2024. évi önkormányzati választásokra állított területi listák sorszámának kisorsolása. A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek jelölőszervezetei mellett eldőlt a helyi roma, illetve román nemzetiségi önkormányzati képviselők jelölőszervezeteinek sorrendje is.
2024. május 7. 19:13
FEL