Takács Árpád Újkígyós legújabb díszpolgára

2019. augusztus 20. 16:38 | Papp Ádám Sándor

Harminchárom tonna búzát ajánlottak fel a Békés megyei gazdák a Magyarok Kenyere programban, 2019-ben – jelentette be a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei elnöke, Újkígyóson. A település augusztus 20-ai rendezvényén Takács Árpád, a Békés Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja kapta meg az Újkígyós Díszpolgára címet.

A helyi kórus műsorával kezdődött az augusztus 20-ai ünnepség Újkígyóson. A település polgármestere beszédében kiemelte, hogy a város dinamikus fejlődése az itt élők szorgos munkájának köszönhető, azonban fontos, hogy a lakosok megemlékezzenek elődeikről is.

 

– Az erényes élet fontossága, mint alap, végigkísérte történelmünket. Az újkígyósiak is ezt hozták magukkal, amikor gróf Wenckheim József Antal hívására ideérkeztek kicsivel több mint 200 évvel ezelőtt. Ez irányította az életüket, ez tartotta meg őket ebben a két évszázadban, mint arról a Népvének Tanácsa fennmaradt szabályai, jegyzőkönyvei tanúskodnak – fogalmazott Szebellédi Zoltán polgármester.

 

Idén Újkígyóst választották a Magyarok Kenyere program Békés megyei helyszínének. A kezdeményezés célja, hogy az Agrárkamara a Kárpát-medence magyarlakta területeiről nemzeti összefogással búzát gyűjtsön, és a felajánlott termés egy részét liszt, a másik részét pedig kenyér formájában juttassa el a rászorulókhoz.

 

 

 

 

– A Magyarok Kenyere 15 millió búzaszem program a magyarság összefogását erősíti Európában és szerte a nagyvilágban. Ez a program a felelősségvállalás, azt jelenti, hogy az alaptörvényünk értelmében felelősséget vállalunk, minden magyarért – hangsúlyozta Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetségének elnöke.

 

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Békés Megyei Szervezetének elnöke elmondta: a Magyarok Kenyere 15 millió búzaszem program 2013-as indulása óta egyre több gazda, egyre nagyobb mennyiségben ajánlja fel termését a rászorulók megsegítésére.

 

– Igazi felemelő ívet írt le, hiszen elindultunk 10 tonnával és jelenleg megközelítjük a 700 tonnát, ami óriási eredmény. Ha azt nézzük, hogy a mennyiség mellett egyre nő azoknak a köre, akik bekapcsolódnak, akkor örvendetes megtapasztalni, hogy az a cél, amelyet kitűztünk, nem volt hiábavaló, egyre szélesebb mozgalommá nőtte ki magát – emelte ki dr. Kulcsár László.

 

Az elnök hozzátette: az idei nehéz mezőgazdasági év ellenére 33 tonna búza érkezik Békés megyéből a programba, ami a tavalyinál 11 tonnával nagyobb mennyiség.

 

Az új kenyér szentelését és szegését követően Újkígyós vezetése díszpolgári címet adott át. 2019-ben a Békés Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja, Takács Árpád érdemelte ki a kitüntetést.

 

– Sok elismerést kaptam az elmúlt 20-30 évben, de mélyen érzem, hogy ez a díszpolgári cím a legfontosabb, legkiemelkedőbb és legméltóságteljesebb kitüntetés és elismerés. Azt szokták mondani, hogyha a szülőföldről valaki elismerést kap, onnan, ahol felnőtt, az mindig az első helyen kell, hogy legyen – árulta el Takács Árpád.

 

Az ünnepségen „Újkígyósért” kitüntető címet vehetett át Balogh József hatszoros felnőtt magyar válogatott kézilabdázó és az Újkígyósi Fiatalokért Közhasznú Egyesület képviseletében Vida Klára elnök.

 

Galéria

További programok »

FEL