Szerződést hosszabbított a Békéscsabai Előre NKSE csapatkapitánya

2021. december 15. 18:23 | behir.hu

Giricz Laura további egy plusz egy éves szerződést írt alá a Békéscsabai ENKSE-vel - jelentette be a klub hivatalos közleményében.

A játékos 2018. januárban Mosonmagyaróvárról érkezett a csabai egyesülethez. Giricz Laura az idei szezonban tíz mérkőzésen lépett pályára és jelenleg a házi góllövőlistán a 3. helyen áll 39 találattal, védekezésben és támadásban is stabil tagja a csapatnak.

– Már 4 éve játszom Békéscsabán, nagyon sokat tanultam és fejlődtem ez alatt az időszak alatt. Ebben az évben külön megtiszteltetés volt számomra, hogy a csapattársaim, illetve Papp Bálint vezetőedző bizalmat szavaztak nekem és megválasztottak csapatkapitánynak. Örülök, hogy a klub már most decemberben megkeresett a hosszabbítással kapcsolatban és találkoztak az elképzeléseink. Az idény elsődleges célja a feljutás és bízom benne, hogy a következő szezonban már NB I-ben tudunk játszani. Addig is nagyon sokat kell még dolgoznunk, hogy céljainkat közösen el tudjuk érni – nyilatkozott Giricz Laura.

 

További programok »

Sport

Az utolsó másodpercekben csúszott ki a továbbjutás a Békéscsaba kezéből

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE 24–24-es döntetlent játszott hazai pályán az Alba Fehérvár KC ellen a női kézilabda Magyar Kupa 4. fordulójában, ez pedig a versenykiírás szerint a vendégeknek kedvezett. A Fejér vármegyeiek pár másodperccel a vége előtt, Szabó Kitti sikeres büntetőjével harcolták ki a továbbjutást.
2024. december 21. 21:00
FEL