Nagyot nőttek a Körösvölgyi Állatpark farkasai

2020. december 27. 07:21 | behir.hu

A Kárpát-medence őshonos élővilágát bemutató Körösvölgyi Állatpark vitathatatlanul legnépszerűbb lakói közé tartozik Kurszán és Ajsa, az európai szürke farkas testvérpár.

Az idén május 1-én a Veresegyházi Medveotthon farkas falkájában született testvérpár szűk egy héttel később került a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóságának munkatársához, aki a kölyköket öt-hetes korukig kétóránként etette és gondozta. Miként a vadon élő fajtársaik, Kurszán és Ajsa a tápszer mellett nyers hússal kiegészített étrenddel gyarapíthatták testsúlyukat négy hetes koruktól, fokozatosan állva át a szilárd táplálékra. A kölykök nevelőjüktől kapták a régi, magyar eredetű neveiket – a kis jövevényekről nyáron mi is írtunk. A kis kan a honfoglaló magyar vezérek egyikéről, Kurszán fejedelemről lett elnevezve, míg a kis szuka a ma már nagyon ritkának számító szintén ősi magyar Ajsa nevet (jelentése: ajak, barázdabillegető) kapta.

A látogatóközpont vendégei először május 16-án pillanthatták meg a még kiskölyök farkas testvérpárt, ekkor tartották a Körös-Maros Nemzeti Park idei állatparki fejlesztéseinek ünnepélyes átadását – ezek közt találjuk a farkasok kifutóját is. 

Új életterükhöz és az emberek közelségéhez szoktatásuk fokozatosan, de nagyon kontrollált rendszer szerint zajlott, hiszen a két kis csúcsragadozó állatparki tartásának legfontosabb kritériumai közé tartozott a stresszmentes környezetben való nevelkedés. Ennek alapfeltétele, hogy otthonosan mozogjanak a számukra létrehozott környezetben, jól érezzék magukat és ne tartsanak az emberektől. Épp ezért a Körösvölgyi Állatpark gondozói a kezdetektől fogva nagyon sok időt töltöttek Kurszánnal és Ajsával, elősegítve szocializációjukat, hiszen e rendkívül intelligens élőlények gondozásában az etetésen kívül a kapcsolattartásnak is nagy jelentősége van.

A farkaskölykök cseperedését a 7.TV is nyomon követte: Zöldhét című magazinunk októberi adásában meg is mutattuk őket. 

 

Bőséges és változatos étrendjüknek, valamint a szerető gondoskodásnak köszönhetően a jelenleg hét hónapos farkasok kitűnő formában vannak. A koruk alapján még kiskamasznak tekinthető kölykök súlya rengeteget gyarapodott az utóbbi időben. Fogazatuk már nem a tűhegyes kölyök-fog. Erőteljes, hatalmas mancsaik és pompás, kétrétegű téli szőrzetük még impozánsabb megjelenést kölcsönöz nekik. Kurszán közel 40 kg míg testvérhúga Ajsa megközelítőleg 30 kg. Nem csak testméretükben mutatkozik különbség. A két példány egyedi színezete alapján könnyedén megkülönböztethető.

Egyedi viselkedésmintákat is mutatnak már kiskoruktól kezdve. Ajsa, a kis nőstény a kezdeményezőbb, nyugtalanabb, kíváncsibb, míg Kurszán a nyugodtabb, megfontoltabb természetű egyed. Idejük javát játékkal töltik, ami igen változatos elemekből áll. Többek között egymás kergetéséből, leteperéséből, a kifutóban fellelhető „prédák”, faágak megszerzéséből és megrágásából, és az „értékek” elásásából áll. Gondozóikkal továbbra is szoros kapcsolatban vannak, mely során a kézből történő etetés és a testközelség egyaránt fontos a további fejlődésük, további szocializációjuk szempontjából.

 

Forrás: Körös-Maros Nemzeti Park 

További programok »

FEL