„Szép gesztus a várostól, hogy emléket állítottak nekünk”

2021. július 16. 15:43 | Such Tamás

1984. szeptember 8-án „sétálósították” a békéscsabai Andrássy utat (leánykori nevén Tanácsköztársaság útja). Addig a város fő artériájaként funkcionált; például a színház elől indult a 3-as is Jaminába. De a május 1-jei felvonulásokban is nagy szerepe volt az útszakasznak.

A menet onnan fordult jobbra, a Szabadság téri pártház előtti, tokától-bokáig, vörös posztóval bevont tribün felé, hogy integethessenek a kor nagyjainak. A csoportok (gyárak, iskolák, sportcsapatok) torlódása miatt azonban a felvonulók sokszor meg-megálltak.

Történetesen 1984. május 1-jén, a Békéscsabai Előre Spartacus SC kerékpáros szakosztály tagjai néhány percig a Közgé ex-épülete és a Jókai színház között várakoztak.

„Nyolcadikos koromban készült a kép – meséli Gátszegi Szilvia –, ugyanott álltunk, ahová most a kerékpáros szobrot elhelyezték. Rögtön gondoltam, hogy de szép gesztus a várostól, hogy emléket állítottak nekünk.”

A kép közepén Szilágyi Gyuri bá' tréner, mellette Szilvia, és az előtérben pedig Ollári Zsolt, akiknek ma már bringa boltja van a Lencsésin.

Gátszegi Szilvia a Olimpia – Kerékpározók szobornál – Fotó: behir.hu/Such Tamás

Gátszegi Szilvia a Olimpia – Kerékpározók szobornál – Fotó: behir.hu/Such Tamás

 

„Eredetileg atletizáltam – folytatja –, és emellett nyolcadikban kezdtem kerékpározni. Olyan profi kerékpárokat, mint ott, nemigen lehetett máshol látni. Na meg a speciális "túrdöfranszos" ruházat és cipő nagyon imponált nekem, így rögtön csatlakoztam. Nagyon büszke voltam a felvonuláson arra, hogy a klassz szingókerekes Favorit bicajommal vonulhatok fel, nem pedig az úttörőnyakkendős-szandis-térdzoknis egyenruhában a sulival.”

Majd középiskolás korában a kerékpárról átnyergelt tájfutásra az atlétikával párhuzamosan.

„16 évesen a tájfutókkal eljutottunk a soproni országos versenyre – fűzi hozzá. – Néhányan úgy döntöttünk, hogy kerékpárral tesszük meg az utat. Klokocs Pista, aki már akkor menő kerékpárversenyző volt –, felajánlotta, hogy hoz nekem egy jó bicajt, amivel el is jutok Sopronba. És egyszer csak megjelent egy klassz Favorittal, amivel Debrecenből tekert haza nekem.”

Sopronba, a 450 km-es utat három nap alatt tették meg oda, illetve vissza is.

„Ehhez hasonló, hosszabb utakra még néhány alkalommal eljutottam – teszi hozzá –, de sajnos az Olimpia – Kerékpározók szobor nem miattam került a közterületre. Azért a sportolást a mai napig sem hagytam abba, ha nem is voltam élsportoló, de mindig mozogtam. Most 8 és fél éve kettlebellezek.”

(És egy kis bulvár a végére: Szilvai nagyobbik lánya Novák Natália, az Egyesült Államokban tanuló atléta.)

További programok »

Sport

Az utolsó másodpercekben csúszott ki a továbbjutás a Békéscsaba kezéből

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE 24–24-es döntetlent játszott hazai pályán az Alba Fehérvár KC ellen a női kézilabda Magyar Kupa 4. fordulójában, ez pedig a versenykiírás szerint a vendégeknek kedvezett. A Fejér vármegyeiek pár másodperccel a vége előtt, Szabó Kitti sikeres büntetőjével harcolták ki a továbbjutást.
2024. december 21. 21:00
FEL