Két nappal a nyitás előtt ékezünk. A fürdő szinte minden négyzetméterén folynak a munkálatok. Zsadon Endre, az Árpád Gyógy- és Strandfürdő igazgatója elmondja, kemény tíz nap áll mögöttük, hiszen tavaly majdnem egy hónapjuk volt az átállásra. Véleménye szerint a tavaszi átállás mindig nehezebb, mint az őszi, hiszen meg kell nyitni a külső területeket, a zöld felületeket, a külső burkolatok, a strand- és tanmedencét.
– A mai napon a laboratórium levette a vízmintákat, amely a nyitáshoz nagyon fontos – meséli. – Úgymond forgatjuk a medencevizeket, hogy beállítsuk a szükséges vegyszerszinteket. Továbbá a zöld területeket még az utolsó napokban is szépítik, valamint szintén ma teszik ki a virágokat a bejárat előtti hídra, hogy a vendégek még komfortosabb környezetbe érkezzenek.
Felvetésünkre, miszerint mostanában éjszakánként a mínuszhoz közelít a hőmérséklet, ebből következően miképp tartják meg a vízhőfokot, azt válaszolja, egy kicsit izgulnak is miatta, hiszen május elseje hajnalra két Celsius fokot jeleznek előre az időjósok. Ebből kifolyólag a medencéket folyamatosan fűtik.
A csabai fürdő nyitásnak a versenysportolók is nagyon örülnek, mivel a nyitást megelőző másfél hétben a vízilabdások és az úszók is kénytelenek voltak a környék fedettjeibe átjárni. Szarvas János, a Békéscsabai Előre Úszó Klub szakmai vezetője elmondja, nagyon bíznak abban, hogy a májusi szeszélyes időjárás a kegyeibe fogadja őket.
– Nekünk június elejétől már megkezdődnek a magyar bajnokságok. Így nem sok idő marad arra, hogy a gyermekeink a nyitottban, megfelelő időjárási körülmények között tudjanak edzeni – fogalmaz.

Boros Zoltán – Fotó: Such Tamás / behir.hu
Boros Zoltán úszómester vízhőmérséklet mérője egyelőre 24,2 fokot mutat. A fürdő szakemberei a vizet úgy temperálják, hogy nyitásra már közel 26 fokos legyen.