Szentes Tamás: Csökken a kórházi fertőzések száma

2017. szeptember 22. 18:38 | behir.hu

Több területen is csökkenő tendenciát mutat a kórházi fertőzések száma - mondta az országos tisztifőorvosi feladatokért felelős helyettes államtitkár az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában – közölte az MTI.

Szentes Tamás példaként említette, hogy javult a helyzet a clostridium difficile fertőzések vonatkozásában. Ebben jobbak a mutatóink, mint amilyenek például Finnországban vagy Németországban - jegyezte meg, hozzátéve: ez nem azt jelenti, hogy nincs hova fejlődni. Elmondta, hogy tavaly ezzel kapcsolatban kiadtak egy módszertant, s vélhetően ennek hatására harmadára csökkent az ilyen kórházi fertőzések, illetve az ehhez kapcsolódó járványok száma.

A helyettes államtitkár kiemelte továbbá, hogy a fertőzések megelőzésére, például a kézhigiénés szokásokra módszertanokat dolgoztak ki, voltak infrastrukturális fejlesztések és intézményi ellenőrzések is. Szentes Tamás azt is elmondta, hogy a kézhigiénére vonatkozó értékelési rendszerben az elmúlt években egyre több intézmény került jó, illetve kiváló kategóriába.

Azt is megemlítette: jelentős problémát jelent, hogy az utóbbi években egyre több a kórházakban a súlyos beteg. Az olyan betegek, akiket az új terápiáknak köszönhetően életben tudnak tartani. Hozzátette: az orvostudomány már ott tart, hogy olyan csecsemőket is életben tudnak tartani, akiket korábban elvesztettek volna. Az ilyen esetekben pedig nagyobb a kockázata egy-egy kórházi fertőzésnek, annak lefolyása súlyosabb, akár fatális is lehet - jegyezte meg Szentes Tamás.

 

Forrás: MTI

További programok »

Itthon

Ittasan bántalmazta és rabolta ki kerekesszékes ismerősét az endrődi férfi

A bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette és kifosztás bűntette miatt emelt vádat a Szarvasi Járási Ügyészség egy 51 éves büntetett előéletű gyomaendrődi férfival szemben, aki egy mozgáskorlátozott kerekesszékes férfit rabolt ki.
09:20
FEL