Szente Béla: Dicséret illeti a békéscsabai óvodákat

2021. február 14. 16:10 | Varga Diána

A békéscsabai közgyűlés bizottságainak elnökeivel beszélgetünk a tavalyi tapasztalatokról és az idei tervekről. A kulturális, köznevelési és érdekegyeztetési bizottság elnökével, Szente Bélával a 7.Tv Aktuális című műsorában Csiffáry Zsuzsanna műsorvezető beszélgetett.

– Milyen főbb feladatokat láttak el tavaly? Milyen eredményekkel zártak?

– Elsősorban a kulturális szférával – az intézményekkel, az azokkal kapcsolatos jogszabályokkal, határozatokkal, a köznevelési területtel, az érdekegyeztetéssel, a civil szervezetek, alapítványok, egyesületek támogatásával, valamint az ehhez kapcsolódó stratégiai tevékenységekkel, illetve a hat békéscsabai nemzetiséggel foglalkozunk. A bizottság felállása után hamar sikerült érdemi kérdésekkel foglalkozni, de a koronavírus-járvány felborította az életünket. A jogszabályok miatt a közgyűlés, így a bizottságok sem folytatták a munkát, a döntések polgármesteri hatáskörbe kerültek. Az elmúlt évben összesen 10 bizottsági ülés volt, amelyeken 78 határozat és 25 véleményezés született.

– A koronavírus-járvány miben befolyásolta a munkájukat?

– Nem lehetett üléseket tartani. Emellett a bizottság saját kezdeményezésre ismerhet meg bizonyos ügyeket, ilyen volt a Jankay-Kolozsváry-Tevan gyűjtemény sorsa, amely jelentős érték a város kulturális életében, ám másnak is helyet kellene biztosítanunk Békéscsabán, például egy egységes, néprajzi kollekciónak. Perlrott-Csaba Vilmos a XX. század egyik legkeresettebb, csabai születésű festője, de munkássága nem jelenik meg helyben. A kihagyott hónapok rányomják a bélyeget az építkezésre, a műhely-jellegű tevékenységek elmaradtak.

 

 

– Milyen tapasztalatokat szereztek 2020-ban?

– Fontos cél lesz, hogy jobban segítsük a nemzetiségi önkormányzatok, illetve az óvodák munkáját. A békéscsabai intézmények nagyon jók, nagyszerű gárdák dolgoznak az intézményekben, ezt jó látni. A következő időszakban érdemes lenne az oktatási tervek mögé látni, például úgy, hogy meghívunk egy-egy óvodavezetőt az intézmény bemutatása céljából és ha lehetőség van rá, mi is elmennénk hozzájuk.

– Mit lehet tudni a 2021-es tervekről?

– Az óvodák rendben működnek, megküzdöttek a nehézségekkel, amiért minden dicséret megilleti őket. Talán több energiára lesz szükség a tényleges oktató-nevelői munkához – ha ebben feladatunk lesz, minden segítséget megadunk. A kulturális területen remélhetőleg újra ki lehet majd nyitni, figyelni kell a művelődési szokások változására. A civil szférában elmaradt a pályázatok megvalósítási szakasza; szeretnénk, ha a programok létrejönnének és nem kellene visszafizetni az elnyert támogatásokat.

További programok »

FEL