Szent Iván napján tüzeskedtek a békéscsabai főtéren – galériával

2021. június 21. 12:55 | Hidvégi Dávid

Hatodik alkalommal rendezte meg a Békés Megyei Népművészeti Egyesület a Szent Iván Napi Vigalmat. Az érdeklődők a népi kultúra napjainkban is élő elemeivel találkozhattak vasárnap este.

Kora este kezdődött a vigalom Békéscsaba főterén. A legkisebbek sok érdekes, népi jellegű játékot kipróbálhattak, míg másoknak lehetőségük volt régi, népi mesterségeket megismerni, sőt, népművészeti termékeket is vásárolhattak. A szervezők szerint a Szent Iván Éji Vigalom egy összművészeti alkalom, amelyen a népi kultúra szinte valamennyi elemét felvonultatják. A Balassi Táncegyüttes művészeti vezetője elmondta: az elmúlt időszakban nagyon nehezen élték meg a közösség hiányát.

– Az utóbbi egy évben amennyire lehetett, megpróbáltuk kihasználni a helyzetet. Elkezdtünk dolgozni, de csak a négy fal között. Az együttes tagjai és mi, vezetők is nagyon vártuk már azt, hogy újra nagyközönség előtt is megmutatkozhassunk – fogalmazott Mlinár Péter.

 

 

A csoport most egy moldvai táncházzal kedveskedett a résztvevőknek. A szervezők hálásak azért, hogy közel másfél év után újra nagyrendezvényt tarthattak. Az est fénypontja a tűzgyújtás volt, amelyet aztán körbetáncolhattak az érdeklődők. 

– A tűzgyújtás tulajdonképpen a Szent Iván Éjhez kapcsolódik. Ez egy szokás: meggyújtják a nagy tüzet, amelyet a szerelmesek átugorhatnak, ezzel örökre egymáshoz kapcsolják egymást – emelte ki a Békés Megyei Népművészeti Egyesület szervezője, Kocsis Klára.

 

Galéria

További programok »

Kultúra

Közművelődési szakmai napot tartottak a Csabagyöngyében

Közművelődési szakmai napot szervezett a Csabagyöngye Kulturális Központ, a Nemzeti Művelődési Intézet Békés Megyei Igazgatósága és a Közösségfejlesztők Békés Megyei Egyesülete csütörtökön. Az esemény lehetőséget adott a közművelődési szakemberek, települési önkormányzatok, valamint kulturális civil szervezetek közös gondolkodására és együttműködésére.
2022. május 26. 17:00
FEL