Faragó Sándornak mérlegkészítő és lakatos üzeme volt Békéscsabán, házasságából két gyermeke született, Éva 1927-ben és Gyuri 1934-ben. A családfőt 1942-től munkaszolgálatra vitték.
A vállalkozást hadüzemmé nyilvánították, ezért Faragóné gyermekeivel a gyűjtőtábor felállításáig otthonában maradhatott. Így történt, hogy a deportálás előtt néhány nappal, 1944. június 16-án még fénykép készülhetett az akkor 16 éves Faragó Éváról (képünkön balra). A fényképet a család a munkaszolgálaton lévő édesapának még aznap elküldte, majd bevitték őket a táborba. „Zokogva írom ezt a pár sort útra kész a zárt dohánybeváltóba és utána vajon hová? Nem akarok búcsúzni, mert látni akarom még Sanyit, és ha koldusszegényen is fel szeretném nevelni a két drága gyermekünket.” - írta Faragó Sándorné utolsó levelében. 13 nap múlva, amikor megérkeztek Auschwitzba, mindhármukat a gázkamrába küldték. Faragó Sándor túlélte a holokausztot és haláláig őrizte a képet.
Auschwitz-Birkenauban a munkára kiválogatott férfiak a BII-es, a nők a BIII.-as táborrészbe kerültek. A BIII-asban voltak a legrosszabb körülmények: az összezsúfolt asszonyok és lányok itt csupasz földön, egymásnak dőlve, felhúzott lábbal ülve fértek csak el, ezt súlyosbította a rossz élelmezés és az órákon át tartó sorban állás. Sokan legyengültek, járványok törtek ki, a betegeket gázkamrába vitték. Akik nyár végéig kibírták, azokat más táborokba szállították kényszermunkára. Az egyik csoportot, amelyben 31 csabai nő volt, Stutthofba vitték, de a fagy, az éhség és a kegyetlen bánásmód miatt közülük egyedül Braun Magda maradt életben. A felszabadulást a 2600 elhurcolt csabai közül 200 munkaszolgálatos férfi és 182 deportált nő érte meg. Lakásaikba a deportálás alatt mások költöztek be, elrabolták az ingóságokat. A nem zsidó lakosság többnyire közönnyel, néha ellenszenvvel fogadta a visszatérteket, de voltak olyanok is, akik átmenetileg befogadták és segítették az otthontalanokat és visszaadták a náluk elhelyezett értéktárgyaikat. A többség családjából egyedüliként maradt életben, betegen, súlyos lelki traumákkal, képtelen volt az életét Csabán folytatni. Az emberek megalázásával és meggyilkolásával elpusztították azt a közösséget, amely több mint száz éven át gazdagította Békéscsaba szellemi és gazdasági életét. Egykori lakó- és üzletházaik ma is meghatározó elemei a városképnek, hátrahagyott kulturális értékeik közismertek, emlékük és hatásuk kitörölhetetlen a város történelméből.
Vége.
Balogh István
