Szegyás diákok képei a legjobbak közt – Csabára érkezett az országos fotótárlat

2025. április 29. 13:35 | Fajó Attila

Az 58. Országos Középiskolai Fotókiállítás anyaga a pécsi Simonyi Károly Technikum és Szakképző Iskolából indult országos körútra. Hazánk legtehetségesebb középiskolás fotósainak munkái kedden már a BSZC Szent-Györgyi Albert Technikum és Kollégium falain kaptak helyet.

A zsűri több száz pályamű közül választotta ki a legjobb száz alkotást, amelyeket most Békéscsabán is megtekinthet a közönség. A tárlat anyagában rangos helyezéseket elérő csabai diákok felvételei is megtalálhatóak. 

– Ez a fotós társadalomban is elismert, rangos versenynek számító esemény – nyilatkozta a pécsi Simonyi Károly Technikum szakoktatója, Domján Endre. A kiállítást megnyitó pedagógus hozzátette: 147 pályázó, több mint 800 pályaműve közül válogatták ki a kiállított darabokat, melyeket három kategóriára osztottak.

 

Fotó: Fajó Attila/behir.hu

 

– Mióta a Szegyában tanulok, folyamatosan részt veszek a versenyben. Eddig ez a legjobb szereplésem, életkorom alapján nagy megtiszteltetés, hogy ilyen erdeményt érhettem el – mondta el a profi kategóriában első helyezést elérő Somogyi Martin.

A technikum nem csupán egy újabb helyszínként szolgált a vándorkiállítás számára, hiszen az csabai diákok is kivették a részüket az alkotásból.

– 100 kép közül 25 darabot a mi diákjaink készítettek. Országos szinten ez hatalmas elismerés és visszacsatolás az intézményünkben folyó képzés és szakmai munka minőségéről. Tovább tanulásnál, felvételi eljárás során a diákjainknak is segítséget, illetve előnyt jelenthet majd, hogy a Szegyából érkeztek – fogalmazott Imre György fotográgus, az iskola vizuálpedagógusa.

A kiállítást május 20-ig tekinthetik meg az érdeklődők az oktatási intézmény aulájában.

 

Galéria

 
 
 

További programok »

FEL