Százszorszép néptáncosok – Száz fiatal táncolt a héten a kondorosi táborban

2022. július 23. 14:23 | Vári Bianka

Néptánc tábort tartottak Kondoroson. A Százszorszép Néptánccsoport 8. alkalommal szervezte meg a nyári programot, amely évről évre egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Idén mintegy száz gyermek részvételével zajlik a foglalkozás, ahova a környéken tanuló iskolások mellett a határon túlról, Köröstárkányból is érkeztek fiatalok.

Ezen a héten mintegy száz fiatal ropta a táncot a Szézszorszép Néptánccsoport táborában. Az 5 napos program alapját az „Egyszer volt Budán kutyavásár” című mese adta, a hét zárásaként pedig egy zenés-mesés-táncos műsort adnak elő a résztvevők.

– Azzal telik a hét, hogy a gyerekek tanulják a táncokat, összerakjuk a programot, de mindig van külsős kirándulásunk is. Szerdán Csongrádon voltunk a Vadnyugati Városban, kedden bicikli túrán voltunk Kardoson, megpróbáljuk minél színesebbé tenni a gyermekek hetét, és ezzel kicsit tehermentesíteni a szülőket is - fogalmazott az egyik táboroztató pedagógus, Pillárné Papp Katalin.

A tábor szervezője, Csomor Éva évek óta vezeti a helyi néptánccsoportot. Eleinte elsőtől negyedik osztályos korú gyermekeknek tartottak néptáncos foglalkozást, majd ahogy a gyerekek nőttek, és átlépték ezt a korhatárt, úgy kezdték el a nagyobbakat is oktatni a pedagógusok. Ezzel együtt járt az is, hogy a nyári táborokba is évről évre egyre többen jelentkeztek, idén pedig rekord létszámmal zajlik: átlépte a 100 főt a résztvevők száma.

A napi feladatok és próbák mellett a kikapcsolódásra is jut idő. Szabad foglalkozás alatt lehet pingpongozni, trambulinozni, focizni vagy társasozni, de bátorságpróba, és a szülőkkel közös táncház is a programok között szerepelt. Emellett az előadás jelmezeit a héten együtt készítették el a fiatalok.

A táborba vendégek is érkeztek. A szervezők egy pályázat kapcsán, tavaly fedezték fel, hogy Köröstárkányban működik egy, a kondorosival azonos nevű néptáncos csoport, majd meghívták őket. Így már második éve, hogy a két Százszorszáp Néptánccsoport tagjai együtt táboroznak. Idén 18 tárkányi tanuló vehet részt a kondorosi programban, melyre saját produkcióval is készültek.

– Nagyon jól érezzük magunkat. Aminek rendkívül örvendünk, hogy a gyerekek már barátok egymással. Tehát barátságot kötöttek, amit meg is próbálnak tartani. Nem mondom, hogy ápolják, hiszen a barátság sem, és a hagyományőrzés sem nem beteg, vagy a hagyomány sem beteg, hogy ápolni kelljen, viszont a gyerekek tartják a kapcsolatot az egész év folyamán, és alig várják, hogy a táborokban találkozzanak ismét - erről már a köröstárkányi csoport vezetője, Mikle Rozália beszélt.

De a gyerekek is arról számoltak be, hogy jól érzik magukat, és barátságok is kialakultak a két település táncosai között. 

– Nagyon tetszik, hogyitt vannak a tárkányiak, így sokkal többen vagyunk, és ezért többen tudunk játszani - fogalmazott Boros Villő, kondorosi fiatal.

– Jól érezzük magunkat, vártuk már a tábort, és köszönjük a lehetőséget, hogy tavaly is és idén is eljöhettünk, és reméljük, hogy a még jövünk - mondta Antal Kevin Martin, köröstárkányi táncos.

A záró előadást pénteken délután tartják, amelyre a szülők és érdeklődők mellett a tábor támogatóit is meghívták a szervezők.

Galéria

FEL