Tanulás és játék - Dániel próféta történetét ismerték meg a táborozók

2021. augusztus 18. 13:47 | Vári Bianka

Nyolcadik éve szervez napközis tábort általános iskolásoknak a Kondorosi Baptista Gyülekezet. Idén Dániel története köré építik a hét programjait, melyek között sport, vetélkedők, és kézműves foglalkozások is helyet kapnak.

Nagy volt a nyüzsgés a pingpongasztal körül kedd délután a Kondorosi Baptista Gyülekezet napközis táborában. A gyerekek épp egy bajnokságon vettek részt. 

– Havonta egyszer szoktam pingpongozni, mert nálunk otthon nincsen, de keresztapámnak van, és ott mindig nagyon sokat szoktunk. Remélem, hogy megnyerem ezt a versenyt, bár nem sok esélyem van, mert itt vannak, akik sokkal erősebbek nálam – fogalmazott az egyik táborozó.

– Azzal kezdtük a mai napot, hogy bementünk tornázni a nagyterembe, aztán játszottunk az ebéd után pedig kreatívkodtunk – mondta egy másik gyermek.

A négynapos tábor tematikája Dániel próféta történetére épül. A kézműves foglalkozásokon a bibliai történethez kapcsolódóan a gyerekek barátság-karkötőt, illetve az egészséges táplálkozás jegyében plakátot készítettek.

Galéria

– A történet szerint a királyi palotában zajlottak az események. Ennek kapcsán kialakítottunk egy szépségszalont, ahol gyöngyfűzéssel karkötőket, nyakláncokat készítettek a gyerekek, a másik asztal pedig egy ezermester sarok volt, ahol mindenféle alapanyagból lehetett barkácsolni – árulta el Dobos Lászlóné, a kézműves foglalkozások vezetője.

A gyülekezet lelkipásztora elmondta, hogy idén már nyolcadik éve szerveznek tábort, ahol főként az egyház önkéntesei segítenek a programok szervezésében és lebonyolításában. Kiss Illés Zoltán a tábor fő üzenetéről is beszélt.

– Dániel könyvének talán az a fő üzenete, hogy Istennek engedelmeskedjünk mindenáron. Ennak célja van, és így eredménye is lesz az életben. Jó Istennek engedelmeskedni! Ha ezt megértik a gyerekek, akkor azt hiszem, a tábor elérte a célját.

A tábor utolsó napján, csütörtökön a gyerekek számot adhatnak bibliaismereti tudásukról, és az új élmények mellett ajándékokkal is gazdagodhatnak.

 

További programok »

FEL