Ki a király? – Jézusról tanultak a táborozók

2023. augusztus 14. 17:28 | Vári Bianka

Ki a király? A Bibliából keresték a kérdésre a választ a gyerekek a Kondorosi Baptista Gyülekezetben az egyhetes táborban, amelynek záró alkalmán a egy színdarabbal és énekekkel számoltak be mindarról, amit öt nap alatt tanultak.

Több mint húsz kisgyerek vett részt a Kondorosi Baptista Gyülekezet nyári táborában. A szervezet idén már kilencedik alkalommal várta a fiatalokat, mos is előszeretettel jelentkeztek a családok.

– A gyermekek felügyeletét biztosítani kell a nyári szünidőben, különösen a kisebb korosztályét. Nem mellékes az sem, hogy hívő emberekként üzenetünk van, amit át szeretnénk adni a gyerekeknek, rajtuk keresztül pedig a szüleiknek is – mondta Vári Ferencné Emőke, a szervező gyülekezet egyik tagja.

Péntek délután erre lehetőség is volt, hiszen a résztvevők meghívhatták családtagjaikat, ismerőseiket a záró alkalomra, melynek a település közepén található park adott otthont. A gyerekek egy rövid jeleneten keresztül azt mutatták meg, hogyan változhat meg az ember élete, ha találkozik Istennel: a bánatot öröm, a félelmet biztonság, a büszkeséget alázat, a kapzsiságot nagylelkűség, az aggódást békesség, az utálatot pedig szeretet váltja fel.

 

fotó: Vári Bianka (behir.hu)

 

Egész héten és a záró alkalom is az evangélium üzenetén volt a hangsúly. A hét a Ki a király? címet kapta, melyben Jézus életéről tanultak a fiatalok bibliai történeteken keresztül. Kondoroson nem nagy létszámú a szervező gyülekezet, így fejtörést okozott, hogy kik legyenek a hét tanítói. A vezetés az újbudai gyülekezettől kért segítséget, ahonnan 4 fiatal lány érkezett. Ők tanítást, éneklést, kézműves- és sportfoglalkozásokat is vezettek.

– A születésétől kezdve az egész földi életről beszélgettünk. Arról, hogy milyen csodákat tett, hogyan tevékenykedett, hogyan halt meg és támadt fel harmadnapon Jézus. És arról is, hogy miért tette ezt – fogalmazott Bócsa Henrietta, önkéntes tanító.

A nap zárásaként a gyerek különböző ajándékokra válthatták az egész héten át gyűjtögetett pontjaikat, vagy ahogy ők hívták, koronáikat.

– Brendonnak és nekem sikerült a legtöbbet gyűjteni, összesen 29 koronát. Én vettem belőle nyakba akasztós pénztárcát, varázspálcát koronával, fésűt, csatot és gumicukrokat – mondta a tábor egyik állandó résztvevője, Tóth Lotti.

Galéria

További programok »

FEL