Szarvas Péter: Továbbra is be kell tartanunk a szabályokat

2020. december 13. 12:42 | Mikóczy Erika

Településekre lebontott járványadatok nincsenek, de a megyei számok arányosítása alapján, a járvány kezdete óta összesen több mint ezerötszázra tehető Békéscsabán a beazonosított fertőzöttek száma. A közelmúltban történt célzott csoportos tesztelések eredményeiről és az ünnepek idején hatályos szabályokról Szarvas Pétert, Békéscsaba polgármesterét kérdeztük.

– A közelmúltban ön arról számolt be, hogy Békéscsaba szinte minden intézményében jelen van vagy volt már a vírus. Mi a tendencia a városban a járványadatok alapján?

– A december 13-ei adatok szerint Békés megyében, a járvány kezdete óta összesen 9384 fő a beazonosított fertőzöttek száma. A megye lakosságának 17-18 százaléka él Békéscsabán, ha ezt arányosítjuk, akkor több mint ezerötszáz lehet az eddig beazonosított fertőzöttek száma nálunk. Sokáig nagyon kedvezően alakultak az adatok Békés megyében, ma már sajnos több a beteg, és ez jelentkezik az önkormányzat intézményeiben is. Nincs drámai helyzet, egyelőre a háziorvosi ellátás, a kórházi ellátás, a mentők szolgálata is biztosított.  

 

– Milyen eredményeket mutattak a célzott, csoportos tesztelések az önkormányzat szociális intézményeiben?

A hajléktalanszállón, illetve a családok átmeneti otthonában mindenki egészségesnek bizonyult, az ellátottak és a munkavállalók is. A Békéscsabai Életfa Idősek Otthonában öt-hét százalékos átfertőzöttséget állapított meg a tesztelés. Ez egy kezelhető mértékű, a működőképességet nem befolyásoló adat. Az Ady Endre utcai bentlakásos szociális otthonban, azonban rosszabb volt a helyzet, de szerencsére már ott is jelentős javulás tapasztalható. Az első tesztelésen itt a munkavállalók majdnem ötven százalékának lett pozitív az eredménye, nekik azonnal karanténba kellett vonulniuk. Az intézményvezetőnek fejtörést okozott a kialakult helyzet, de meg tudta szervezni az ellátást. Ebben az otthonban, az ellátotti körben nyolcvan százalékos átfertőzöttséget mutattak az adatok. Nagyon komoly tünetek csak néhány szépkorú esetében jelentkeztek. Az intézményvezető a protokollnak megfelelően elvégezte az izolációt, kialakítottak egy zsiliprendszert, ami a munkavállalók számára kötelező átöltözést jelentett. Minden módon próbálták a nagymértékű átfertőzöttség negatív hatásait csökkenteni. Egy héttel később már azt láttuk, hogy a munkavállalók átfertőzöttsége tíz százalékra csökkent. A szépkorúak hozzátartozóit folyamatosan értesítették a kollégák. Volt egy kis riadalom a városban emiatt, de mára elmondható, hogy összességében nagy baj nincsen, úrrá lettek a helyzeten. Köszönöm a szociális intézményekben dolgozóknak, hogy fegyelmezettek, követik a szabályokat, és szinte minden erejüket bevetik azért, hogy az ellátottak átvészeljék ezt a nehéz időszakot.

 

 

– Mit tapasztaltak a többi intézményben? 

– A 18 óvodánkból most 3-ban van átmeneti szünet, de nem komoly az átfertőzöttség. Egy-egy munkatárs vagy egy-egy gyermek eredménye lett pozitív. A bölcsődéink közül mind a három működik. Egy-egy dolgozó volt már ott is fertőzött, de összességében kezelhető a helyzet, a működőképesség biztosított. A Védőnői Centrumban és a Pszichológiai Tanácsadóban is egy-egy kolléga eredménye volt pozitív. Önkéntes alapon volt tesztelés a polgármesteri hivatalban is, száznegyven köztisztviselő közül mindössze kettő bizonyult fertőzöttnek. Én is teszteltettem magam, és örültem a negatív eredménynek. Mindenestre azt kérem minden csabaitól, hogy az ünnepek alatt is tartsuk be a higiéniai, maszkviselési és távolságtartásra vonatkozó szabályokat, a kontaktusok számát pedig igyekezzünk minimalizálni. Jól látható, hogy itt van a vírus a városban: a közterületeken, az intézményekben, a falak között vagy falakon kívül. Egy egyszerű kontaktussal is meg tudunk fertőzni másokat, fontos, hogy ezt elkerüljük, mert így tudjuk legjobban megvédeni magunkat, embertársainkat és városunk értékeit.

 

– Az ősz folyamán – figyelembe véve a járatokon utazók számát – többször változtattak a helyi tömegközlekedési eszközök menetrendjén. Az ünnepekre várható felülvizsgálat, illetve változtatás?

– Az autóbusz-közlekedés menetrendje egyelőre nem változott. Pontosan azért nem, mert észleltük valamennyien, hogy gyorsul a járvány terjedése Csabán. Ha leszűkítenénk a járatok számát, gyakoriságát, akkor az utasokat egy adott buszra koncentrálnánk, és ezt most el kell kerülni. Annak ellenére, hogy legalább negyven százalékkal csökkent az utasok száma, a menetrend maradt a régi. Az ünnepek alatt az olyankor szokásos menetrend szerint közlekednek majd a járatok Békéscsabán. Egyelőre további korlátozást nem kívánok bevezetni. Azt azonban tudniuk kell a csabaiaknak, hogy ez nem olcsó dolog: az utasok nélküli, illetve kevés utassal közlekedő autóbuszok közlekedtetése milliókba kerül. Mindenesetre ezt most vállaljuk, hogy elkerüljük a járvány terjedését az autóbuszon.

 

– A nehéz helyzetben levő családoknak korábban élelmiszercsomagot adott az önkormányzat karácsony környékén. Ez most is megoldható?

Az adventi időszakban, a korábbi években többféleképpen segítettük a rászorulókat. A koronavírus-járvány itt is közbeszólt, olyan megoldást kellett találni, amellyel a kontaktusok száma nem nő, de a rászorulók mégis megkapják a segítséget. Idén nem egy központi helyszínen veheti át az adományokat az érintett mintegy nyolcszáz család, hanem a munkatársaink viszik házhoz a tartós élelmiszereket tartalmazó, ötezer forint értékű csomagokat. A csoportosulással járó ételosztást idén nem tudjuk megtartani.

 

– Polgármester úr a város teljes területén kötelezővé tette a maszkhasználatot, illetve bezáratta a CsabaParkban található kutyafuttatót. Tervez-e enyhítést az ünnepek idejére?

– A kutyafuttató ügyében meghallgattam több kutyás gazdát is. Még gondolkodom, hogy feloldjuk-e a tiltást az ünnepek idejére, és a döntésről tájékoztatni fogom a lakosságot. Ami a maszkhasználatot illeti, bízom abban, hogy a csabaiak döntő többsége elfogadja. Azért döntöttem a kötelező közterületi maszkviselésről, mert látszott, hogy Békéscsabán is gyorsult a járvány terjedése. Tudom, hogy kellemetlen folyton maszkban lenni, én magam is naponta legalább 8-10 órát dolgozom maszkban, így járok munkába, vásárolni, gyakorlatilag mindenhova. Tudom azt is, hogy a türelmünk fogytán, de mindnyájunk érdekében fontos, hogy még kitartsunk, és minden lehetséges eszközzel próbáljuk a járványt lassítani. Ezért egyelőre még fenntartjuk ezt a rendelkezést. Ismét szerveztünk térítésmentes maszkosztást, ezúttal a kollégáink házhoz viszik az igénylő rászorulóknak a maszkokat. Annak pedig nagyon örülök, hogy több civil szervezet is ezzel segít a csabaiknak, amit szívből köszönök nekik. Ne felejtsük el: most fokozottabban kell vigyáznunk magunkra és másokra!

További programok »

FEL