Szarvas Péter: „A Városgazdálkodási Kft. működhetne gazdaságosabban”

2019. március 29. 11:14 | Varga Diána

A Békéscsabai Városgazdálkodási Kft. és a Csabagyöngye szőlőültetvény is működhetne gazdaságosabban: jelentette ki Szarvas Péter pénteken tartott sajtótájékoztatóján. A polgármester a március 28-ai közgyűlés után értékelte a meghozott határozatokat.

 

 

Szarvas Péter a Békéscsabai Szakképzési Centrum, a Békéscsabai Tankerületi Központ és a helyi oktatási központ beszámolóját úgy értékelte, hogy az alap- és középfokú iskolákban rendben vannak a folyamatok. Ismét lesz nyári napközis tábor – erősítette meg a városvezető, megjegyezve, hogy minden 6-12 éves korú gyermeket nevelő család számára nyitott a lehetőség.

A munkásszállásról úgy szólt, hogy az önkormányzat most nem nyújt be pályázatot, mert magas lenne az önrész összege, szigorúak a feltételek, de nem tettek le a szándékról. Szarvas Péter hangsúlyozta: szerinte a Csabagyöngye ültetvény drágán és nem hatékonyan működik. Hangoztatta: az önkormányzat Magyarország legdrágább ültetvényét működteti. Hasonló kritikával illette a városgazdálkodási kft. gazdasági tervét is, mert véleménye szerint a cég működése rendkívül megdrágul idén. Sérelmezte, hogy a testület nem fogadta meg hozzászólásait, ugyanakkor munkacsoport létrehozását javasolták, amely májusig készít elemzést.

Nagy Ferenc a gyermekétkeztetési díjakról szólva közölte, hogy a bölcsődéknél 10, a Békéscsabai Gyermekélelmezési Intézménynél és az Életfa Idősek Otthonában átlagosan 5-5 százalékos emelkedést hagytak jóvá, utóbbinál az egyszeri, belépési díj is nőtt. A kistérségi intézménynél átlagosan 5-6 százalékos a növekmény.

Borbola István polgármesteri fejlesztési tanácsadó az óvodai, energetikai korszerűsítések kapcsán kiemelte, hogy a kötött pályázati feltételek és a dráguló munkaköltség miatt két intézmény esetén is 134 millió forint önerőre lenne szükség, ezért új közbeszerzési eljárást írnak ki, kedvezőbb ajánlatban reménykedve. Beszélt arról is, hogy az önkormányzat a városi sportcsarnok mellett két telket vásárol meg, ide telepítik majd az új sportkomplexum ellátásához szükséges napelemes rendszert.

 

További programok »

FEL