Szarvas Péter: Köszönöm a békéscsabaiak fegyelmezettségét!

2020. április 5. 15:37 | Mikóczy Erika

Az elmúlt pár hétben jelentősen megváltozott az életünk. Mindnyájunk védelme érdekében olyan korlátozásokkal kell szembenéznünk, amelyekhez hasonlókat talán idős hozzátartozóink már átéltek, de a nagy többség még nem.

Békéscsaba polgármestere, Szarvas Péter szerint a város lakói jól veszik az akadályokat, nap mint nap bizonyítva, hogy a közös célért össze tudnak fogni.

– Hogyan látja? Mennyire vagyunk fegyelmezettek mi, békéscsabaiak? Mennyire tartjuk be a szabályokat?

– Amikor már látszott, hogy a koronavírusnak hatása lesz Magyarországra így Békéscsabára is, elgondolkodtam, vajon hogyan reagálunk majd az új élethelyzetre. Az első gondolatom az volt, hogy a rohanó, kapkodó világunkban lesz-e elég fegyelmezettség, öntudatosság, erkölcsi kiállás bennünk, hogy közös segítségnyújtással csillapítsuk a járvány erejét. A történelem sokszor bizonyította már, hogy amikor kell, a magyarok, köztük a csabaiak is össze tudnak fogni egy közös célért. Össze tudnak kovácsolódni, segítik egymást és az önzetlenség kerül előtérbe. Most is bizonyítottuk, hogy a kormányzati vagy önkormányzati hívó szóra a csabaiak betartják a szabályokat, fegyelmezettek a mindennapokban. Akár közterületen, vásárlás közben, akár az óvodába történő bejutáskor, tömegközlekedési eszközön, vagy a kijárási korlátozást illetően.

– Tavasszal eddig igazi pezsgés jellemezte a várost, most többnyire üresek az utcák, csend van az óvodák, iskolák, sportpályák környékén. 

– Most mindenkinek be kell tartania a szabályokat, hogy a járvány negatív hatásait mérsékeljük. Sőt, akár többet is tehetünk! A kijárási korlátozás azért ad egy bizonyos szabadságot a Békéscsabán élőknek is. Azonban mindenki figyelmét tisztelettel felhívom arra, hogy legyünk önkorlátozóak is! Nagyon szoros összefüggés van a járvány terjedésének ereje, és az egymás közötti kontaktusszámok között. Bármennyire is nehéz, fontos hogy lehetőleg minél kevesebb személlyel találkozunk. Azaz maradjon mindenki otthon, aki számára az élet ezt lehetővé teszi. Rossz érzés, hogy távol vagyunk a szeretteinktől, barátainktól, és a megszokott dolgaink megszűntek vagy a háttérbe szorultak. Érthető, ha háborog az ember lelke, hiszen szomorúak vagyunk, ha nem tudunk találkozni azzal, akivel szeretettünk volna. Torokszorító, ha nem látogathatjuk meg az édesanyánkat, nem tudunk találkozni a testvérünkkel, rokonainkkal, barátainkkal. Nem tudunk most futballozni, utána kiülni egy jó sörre, vagy fröccsre és megbeszélni az élet nagy dolgait. De én hiszem, hogy ez a nehéz időszak elmúlik! És ha változatlanul fegyelmezettek vagyunk, akkor nagyobb tragédiák nélkül átvészeljük!

– Egyelőre senki sem tudja megmondani, meddig tart a járvány, meddig kell még kitartanunk. Ebben a helyzetben mivel tudná biztatni a békéscsabaiakat?

– Először is köszönöm szépen az egészségügyben, a rendvédelemben, a kereskedelemben, a hatóságoknál és bármely más területen dolgozók türelmét, áldozatvállalását, és külön köszönöm a békéscsabaiak fegyelmezettségét. Közös erővel eddig nagyon jól vizsgáztunk! Bízom abban, hogy az elkövetkező napokban is tudatosan, fegyelmezetten hajtjuk végre, amit kell, és készülünk a jövő fontos, pozitív feladatainak ellátására. Hiszen Csabán az élet vissza fog térni a régi kerékvágásba! A mosoly az arcokról nem végleg tűnik el, csak átmenetileg! Lesznek még szép, örömteli napjaink, heteink, hónapjaink és éveink Békéscsabán. Ehhez most átmenetileg áldozatot kell vállalnunk. Köszönöm mindenkinek az eddigi fegyelmezett hozzáállást, az együttműködést és a segítséget!

További programok »

FEL