Szarvas Péter: Örüljünk az újranyitásnak, de továbbra is vigyázzunk magunkra

2021. április 30. 11:22 | Mikóczy Erika

Elkezdődött a tömeges oltás, kinyitottak a teraszok, és hamarosan a középiskolákba is visszatérhetnek a diákok. Többek között ezekről beszélgetett Szarvas Péterrel, Békéscsaba polgármesterével a 7.Tv Aktuális című műsorában Tóth Bianka műsorvezető.

 

– Sokan nagyon várták már a teraszok, kerthelyiségek nyitását. Mit tapasztaltak Békéscsabán?

Valóban sokan várták, hogy a jó idő beköszöntével a teraszokon a barátokkal, ismerősökkel, rokonokkal találkozzanak és kávézgassanak, vagy megigyanak egy pohár sört. Emellett azt is érzékeltem az elmúlt hetekben, hogy a csabai vendéglátósok szorgosan készülődtek a nyitásra. Szinte mindegyik teraszos vendéglátóhely kinyitott, csak egy-kettő volt, aki ezt nem tudta megtenni. Békéscsabán olyan tömegjelenetek nem zajlottak az első nyitott hétvégén, mint amilyet más magyar nagyvárosban lehetett látni, ennek örültem. Szeretném a vendéglátósok figyelmét felhívni arra, hogy közterület-foglalási engedély kell a teraszok kialakításához. Ha valaki nagyobb teraszt szeretne, mint amilyen eddig volt neki, azzal kapcsolatban is meg kell keresnie az engedélykérés miatt az önkormányzatot. Igyekszünk mindenkinek a kérelmét pozitívan elbírálni, azonban az engedélykérés nem mellőzhető. A vendégek számára pedig azt szeretném üzenni: miközben örülünk annak, hogy a terasz most már egy találkozási pont, továbbra is vigyázzunk magunkra, vigyázzunk egymásra, tartsuk be az egészségügyi és a higiéniai szabályokat a teraszokon, vendéglátóhelyeken.

 

– Április 26-án elkezdődött a tömeges oltás; bárki, aki regisztrált, jelentkezhet védőoltásra. Hogyan zajlik ez Békéscsabán?

A kormány intenzív, dinamikus munkájának köszönhetően ma Magyarországon messze az európai uniós átlag fölött van az átoltottság, köszönhetően a vakcina-beszerzések sokrétűségének és gyorsaságának. Békéscsabán is azt tapasztaljuk, hogy egyre többen vállalják az oltás felvételét már én is sorra kerültem és megkaptam az első oltást. Két nappal azután egy kicsit gyengébbnek éreztem magam, de 10-12 óra múlva visszatért belém az erő. Sokan tapasztalják bármely oltás esetében, hogy átmenetileg egy kicsit legyengül a szervezetük. Ettől nem kell megijedni, azonban ha valakinél komolyabb mellékhatások jelentkeznek, a háziorvosával konzultálhat. A közelmúltban – az önkormányzat, a kormányhivatal és a Magyar Honvédség együttműködésének eredményeként – három napig egy oltóbusz is volt Békéscsabán, a Lencsési lakótelepen, illetve Jamina városrészben; közel 500 embert a buszon oltottak be.  A vakcinák nagy számának köszönhetően ma már mindenki hamar fel tudja venni az oltást Békéscsabán is az oltópontokon vagy a háziorvosánál. Csak biztatni tudok mindenkit, aki eddig még nem tette meg, hogy regisztráljon, legyünk mi csabaiak minél többen beoltva. 

 

 

– Április 19-én újra kinyitottak az eddig csak ügyelet biztosító óvodák, és az általános iskolák alsó tagozatai. Zökkenőmentes volt az újrakezdés?

Sajnáltam a csabai családokat, amikor az óvodák bezártak és csak ügyeleti rendszer volt. Sok családnak okozott fejtörést, hogy a legféltettebb kincsükre, a gyermekükre ki vigyázzon ebben az időszakban. Az ügyelet idején a gyerekek 15-20 százaléka járt óvodába, most azonban, a régi rend visszaállításával lényegében a gyermekek 90 százaléka jár már. Az óvodákat az átmeneti időszakban fertőtlenítették, takarították, elvégezték a karbantartási feladatokat. Most azonban újra élet költözött az intézményekbe, gyermekzsivaly, mosoly és szeretet tölti be az óvodákat. A szülőket természetesen továbbra is arra kérem, hogy csak akkor vigyék gyermeküket az óvodába, ha teljesen egészséges.

 

– Zajlik az érettségi, május 10-étől pedig visszatérhetnek a jelenléti oktatáshoz a felső tagozatban és a középiskolákban is. Itt mire számítanak?

Az általános iskolák, és a középiskolák fenntartója nem az önkormányzat, de folyamatosan figyelemmel kísérjük az oktatási intézményeink sorsát. Most az látjuk, hogy az általános iskolák alsóbb osztályaiban viszonylag zavartalan a jelenléti oktatás. Bízunk benne, hogy május 10-étől a felső tagozatokon és a középiskolákban sem lesz gond. Borzasztóan sajnálom, hogy a középiskolák végzősei ebben a tanévben nem élhették át a szalagavatót, a ballagást, de a járványhelyzet miatt elővigyázatosnak kellett és kell lenni. 

 

– Az utóbbi időben a korlátozások és enyhítések kapcsán többször változott a helyközi, illetve a helyi járatok menetrendje. Mi várható, ha újra kinyitnak a középiskolák?

Folyamatosan egyeztetünk a Volánbusz Zrt. illetékeseivel, ahogy tettük tavaly is. Senkinek sem jó, ha fölöslegesen járnak a buszok, ugyanis a helyi járatokhoz a forrást a város költségvetéséből kell megteremteni. Ugyanakkor az sem lenne jó, ha nem lenne elegendő járat, amikor visszatérnek az iskolások. A középiskolák megnyitásával az oktatásra való visszatéréssel az ilyenkor megszokott menetrend lép majd életbe Békéscsabán is.

 

Miután elérjük a 4 millió beoltottat, újabb enyhítések jönnek. Mennyire lesz ellenőrizhető ekkor az új szabályok betartása?

Természetesen folyamatosan figyeljük, elemezzük a kormányzati bejelentéseket, különös tekintettel arra, hogy azok milyen feladatokat rónak az önkormányzatokra. Az érvényes szabályok betartását most is a rendőrség ellenőrzi, ez nem változott a járvány harmadik hulláma idején sem. Sok létesítmény lesz látogatható a védettségi igazolvánnyal rendelkezők számára: kulturális intézmények, sportlétesítmények, sportrendezvények, sőt, az éttermek belső terei is. Érdemes tanulmányozni a kormányrendeletet, hiszen nagyon sok szabály változik, ha a 4 millió beoltottat eléri Magyarország. A maszkviselés azonban továbbra is kötelező marad a közterületeken és a tömegközlekedési eszközökön. Egyes szakemberek azt mondják, hogy a kötelező maszkviselés talán egész nyáron megmarad, ezzel együtt kell még élnünk. Türelemmel kell viselnünk ezt a helyzetet, hiszen magunkat és másokat is védünk ezzel.

 

– A Föld napjához kapcsolódóan többek között polgármester úr is ültetett fát. Látszik, hogy a városvezetés és a lakosság is elkötelezett Békéscsaba zöldítése mellett, hiszen a faültetési akciók nagy népszerűségnek örvendenek. Ugyanakkor minden fa kivágása, vagy gallyazása nagy felháborodást kelt.

– Örülök, hogy a csabaiak érdeklődnek e tekintetben is a környezetvédelem iránt. Szeretnék mindenki megnyugtatni, hogy a városvezetés aktívan elkötelezett a fák ültetése mellett, ebben csak egy szimbolikus esemény volt a Föld napi faültetés. Ezzel arra szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy valamennyiünk közös felelőssége a város zöldfelületeinek ápolása. Ha bármilyen okból – beruházás vagy akár balesetveszély miatt – közterületen fákat kell kivágnunk, mindig legalább annyit fát ültetünk, mint amennyit kivágtunk. A Szabolcs utcai kerékpárút-építés kapcsán például 47 fát kellett kivágni és több mint százat ültettünk helyettük. A sportcsarnok mellett épített napelempark telepítése miatt néhány díszfát kellett kivágnunk, helyettük pedig a Kétegyházi úton ültettünk gyönyörű fasort a kerékpárút mellett.

 

– Folytatódik a Békéscsaba hazavár program is, nemrégiben újabb fiatalokat támogatott a város.

– A Békéscsaba hazavár program 2015 óta működik. A polgármesterré választásomat követően fontos célom volt, hogy legyen a városnak egy ilyen programja, a közgyűlés pedig támogatott ebben. 2021-re elértünk oda, hogy összesen már több mint száz diplomással kötött az önkormányzat ilyen együttműködési megállapodást. Két eleme van ennek, az egyik az ösztöndíj-szerződés, amikor az egyetemre járó fiatalt támogatja a város az utolsó két évében (négy félévében) havi 40 ezer forinttal. A másik elem az egyszeri, 300 ezer forintos támogatás azoknak a diplomásoknak, akik itt telepednek lett, itt folytatják az életüket.

További programok »

FEL