Egy letűnt kor kátyúkkal szaggatott úttalan útjáról, amikor azt éreztem, hogy innen már nincs tovább, hogy ez a világ vége, befordultunk egy sártengerben álló kicsiny kárpátaljai faluba. Körülöttünk néma magány, csak az autónk motorbúgása törte meg a táj egyhangúságát. A gyermekek tajtékos jókedvvel, ki-ki mezítláb szaladtak az autónkhoz: már vártak bennünket!
Még mi pakoltunk, testvérem Anna, maga köré gyűjtötte őket, s egy karácsonyi gyermekdalt közösen elénekeltek, közben mutogatták: „a szívemben a szeretet ki ne aludjék...” Angyali hangjuk betöltötte a teret, s a zord hidegben, a nyomor és kilátástalanság kellős közepén különös melegség töltötte be valamennyiünk szívét. A kis emberpalánták csillogó szemmel, apró kis kezeikkel bontogatni kezdték az ajándékdobozokat. Önfeledt, féktelen jókedvvel nézegették azt a megannyi szeretetet, amit a „cipősdobozokba” rejtettetek. Ki-ki örömében sikongatva szaladgált, s közben mutatta nekünk, hogy mi mindent kapott. A gyermekek kezeiben a játékok életre keltek: a kisautókat versenysorba állították, a helikopterek és repülők hangos robajjal bejárták kerek e világot, a kislányok pedig nevet adtak, felöltöztették, s álomba ringatták a játék babákat. A plüss macik barátra leltek, s minduntalan nézték a mesekönyvek képeit, melyet fantáziával átszőtt történetekkel meséltek nekik a kis óvodások.
Továbbmentünk, hiszen máshol is vártak bennünket az apróságok… Mindenhol ugyanaz a látvány, de mégis a remény apró kis lángja fogad bennünket: kíváncsi tekintettel körbe állnak, megölelnek, puszit adnak... Felhőtlen mosollyal bontogatják csomagjaikat. Az egyik kislány alig bírja dobozkáját, de semmi pénzért nem adná ki kezéből, mert az övé, mert ő kapta. Összeszorítja kis fogait, s egy alkalmatos helyet keres, ahol az ajándékdoboz kincseit felfedheti.
Mennünk kellett tovább, s még tovább… Sötétedés után érkeztünk meg Dimicső községbe. A gyermekek dél óta várakoztak az utcán, lesték, hogy mikor kanyarodik be az autónk, hiszen tudták, hogy most valami különös élményben lesz részük! Elkiáltják magukat, s a putrik ajtajából megannyi gyermeksereg bukkan elő. A szülők csodálkozva kérdezik tőlünk: „Hogyan jut bárkinek is eszébe az, hogy miránk gondoljanak? Hogy ilyen messziről útra kelljenek? Pont ránk… A Jóisten áldja meg Önöket!”
Késő este a Nagydobronyi Gyermekotthon ajtaján beléptünk, ahol 68 leány nevelkedik. A gyermekek a karácsonyfa árnyékában felsorakoztak, ahol egy nagyobbacska cigánylány elénekelt nekünk egy dalt, majd a refrénnél minden kicsiny száj követte őt. A csomagok kiosztása után késő estig játszottunk, beszélgettünk velük, majd álomra hajtottuk fejünket… Másnap korán keltünk, hiszen még mindig maradtak kiosztásra váró „cipősdobozok”, amelyeket Bótrágy község óvodásainak osztottunk ki. Hazafele úton, miközben a Nap álmosan nyújtózott végig a tájon, azon gondolkodtam, hogy a kis Jézusnak miért pont egy rongyos, szakadt istállóban kellett megszületnie… Kisgyermekként ezt sosem értettem. Azonban az ottani magyarság, a cigányság valahogy ettől – is - érzi magához oly közelinek a jóIstent.
Hálásan köszönöm a „Karácsonyi Angyaloknak”, hogy szárnyakat bontottak, s a szorgos, odaadó, szeretetteljes munkájuk eredményeként a másfél nap alatt több mint 300 ajándékdobozt oszthattunk ki öt kárpátaljai település, Tiszaágtelek, Kisdobrony, Nagydobrony, Bótrágy és Dimicső rászoruló gyermekeinek! Bebizonyítottátok, hogy a szeretet útja járható út, s milyen jó látni, hogy Békéscsaba város apraja-nagyja, számos óvoda, iskola, kollégium, egyházi gyülekezet összefogott, s ezen az ösvényen elindult.
Köszönöm mindazoknak, akik sajátjuknak érezték a gyűjtést, és egy emberként e nemes cél mellé álltak, valamint további gyermekeket, és felnőtteket szólítottak meg. Köszönet a Mandala Szépségszalon vezetőinek, a Vár-Játék üzlet munkatársainak, üzletvezetőjének, a Gyorsnyomda munkatársainak, a Kontaktpont Ifjúsági Iroda vezetőinek, a Jaminai és a Békéscsabai Evangélikus Egyház gyülekezet lelkészeinek, a Református Egyház lelkipásztorainak, a Belvárosi Bölcsőde csöppségeinek, a Lencsési Bölcsőde apróságainak, valamint a vezetőjének, a Lencsési Általános Iskola nebulóinak, Drienyovszky Zsuzsa egykori tanítónénimnek, a Békéscsabai Evangélikus Gimnázium diákjainak, a Békéscsabai Evangélikus Óvoda csöppségeinek, a Csaba Rádió szerkesztőinek, riportereinek, a Mediamotion Kft.-nek, hogy lehetővé tették azt, hogy díjmentesen az összes Körös Volán buszon látható legyen a felhívásunk. Nem utolsó sorban köszönöm a Református Szeretetszolgálatnak, hogy mint segélyszervezet, ingyen segítettek átjuttatni a határon az összegyűjtött csomagokat, hogy még karácsony előtt kioszthassuk!
Hiszem, hogy a legapróbb, pislákoló gyertyaláng a legzordabb sötétséget is meg tudja törni, s reményt, bizakodást, örömöt, hitet tud nyújtani mindazoknak, akik a háború viszontagságaiban, kilátástalanságban, félelemben élik a mindennapjaikat... S ti, Karácsonyi Angyalok, az ajándékdobozon keresztül apró kis világító gyertyalángként fényt vittetek a kárpátaljai rászoruló családok, gyermekek, fiatalok életébe...
A szeretet útja járható út! Szívem kész újra az útra…
Bonnyai Sándor
Ui.: Hálásan köszönöm Balog Sándor missziós lelkésznek, valamint Béla bácsi cigány lelkésznek azt, hogy ők nap, mint nap azon dolgoznak, hogy az ott élő emberpalántákból egyszer virágzó gyümölcsfa növekedhessen, mely tündöklő éke lesz környezetüknek, s a kárpátmedencei magyarságnak! Köszönöm Balogh Sanyinak, hogy velünk jött, és – mivel utazásunk előtt egy nappal megadta magát az autóm - a kocsiját szolgálatba állította. Köszönöm Anyukám és Anna testvérem odaadó, szeretetteljes segítségét, munkáját!
