Szabóné dr. Kállai Klára: A segítés jót tesz annak is, aki segít

Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlésének Elismerése kitüntetést kapott Szabóné dr. Kállai Klára klinikai szakpszichológus, a Békéscsabai SOS Telefonos Lelkisegély Szolgálat vezetője, a pszichológia terén régóta végzett, áldozatos munkájáért. A kitüntetettel a 7.Tv Aktuális című műsorában Zámbori Eszter műsorvezető beszélgetett az életpályájáról, munkásságáról és az elismerésről.  

 

– Hogyan merült fel önben az, hogy pszichológus legyen?

 

Úgy is mondhatnám, hogy a családomban rajtam kívül mindenki pedagógus volt, és lehet, hogy ezért azt mondtam, hogy azt nem, akkor inkább pszichológus leszek. Lényegében az emberekkel szerettem volna foglalkozni, az emberi problémák érdekeltek. Innen Békés megyéből elkerültem egy német nyelvű középiskolába Bajára, ott a biológia tanár nagyon utálta a pszichológiát, mert nem tartotta tudománynak. Amikor megneszelte, hogy engem érdekel, azt mondta, hogy Kállai, akkor tartsa meg maga az órákat. Egy középiskolásnak a saját osztálytársai számára órát tartani, feleltetni, dolgozatot írni nagy kihívás. Szóval jól megtaníttatta velem a pszichológiát. Szerintem ennek is köszönhetem, hogy aztán sikerült a felvételi. Ha most visszatekintek 40 évvel ezelőttre, azt gondolom, hogy ugyanezt választanám. Nagyon szép szakma. Igazi szolgálat.

 

– Amikor középiskolásként ilyen lehetőséget és kapott, azt hogyan élte meg? Hatalomként, vagy megijedt tőle?

 

Elég rémisztő volt, de szerencsére fantasztikus osztálytársaim voltak. Mai napig is tartjuk a kapcsolatot. Ők átérezték, hogy ez milyen lehet nekem, és megtiszteltek annyira, hogy megtanulták az anyagot, legalább egy kettesig mindenkinek megvolt az eredménye. Egyébként napjainkban is mondják ezt a fiatalok, hogy „ilyen lelki szemetesláda” voltam, ez úgy zajlott a középiskolában, hogy azt mondták: téged úgyis érdekel, akkor elmondhatom? Így kezdődött. Mai napig, amikor találkozunk, mindig mondják, hogy akkor még mindig? És mondom, hogy még mindig…

 

– Miután elvégezte az egyetemet, pszichológus lett, milyen célokat tűzött ki maga elé?

 

Pontosabban még el se végeztem, mert ötödéven sok gyakorlati időt kellett letöltenünk, és Debrecenben nem volt annyi hely. Így ki-ki keresett magának, nekem a gyulai kórházban, a pszichiátriai osztályon sikerült elhelyezkedni és elkezdeni az ötödévet, egyben a munkát is. Szerintem ott is szerencsém volt. A kezdő távolságtartáson – hogy ugyan ki a fene ez, meg mi az, hogy pszichológus, meg kell-e ide – hamar túljutottunk. Sok minden akkor még nagyon új dolognak számított, például, hogy a léleknek van szerepe a testi betegségekben is. Iványi tanár úr belgyógyász volt, aki a cukorbetegségekkel foglalkozott, és már akkor azt mondta: szerinte nagyon fontos, hogy közben hogy van az, akit ez a betegség megtámad? Vagy az, hogy hogyan lehet a betegséggel együtt élni. Szerencsém volt, jól éreztem magam ott. Amikor szakosodtam, utána átkerültem Békéscsabára a pedagógiai intézetbe, ott a nevelési tanácsadókkal volt dolgom. Aztán 29 éve volt, amikor Békéscsaba városa úgy döntött Sarkadi doktor kezdeményezésére, hogy legyen ennek a városnak is egy telefonszolgálata, mert sajnos elég sok öngyilkosság történt akkor is, meg azóta is a városban. 29 éve éjszakai műszakkal indult a telefonszolgálat, és nappal pedig az úgynevezett pszichológia tanácsadóba mehetett be bárki, ha olyan problémája adódott.

 

 

– A telefonos lelkisegély-szolgálat egyből elfogadható volt azok számára, akiknek erre szüksége lehetett? Vagy kellett egy kis idő, mire felfedezték, hogy van segítség?

 

Egyre inkább felfedeződik, meg persze telefonos kultúra is változott. Hiszen akkor vezetékes telefonok voltak még csak. Egészen máshogy kellett lelki elsősegélyt nyújtani telefonon, amikor tudtuk, hogy ott a másik a vonal végén, mint most, amikor nem lehet tudni, hogy mobilról honnan telefonál. Kezdetben a női hívók voltak többen, most országosan is azt lehet látni, hogy a férfiak már szinte megelőzték a telefonszolgálathoz forduló nők számát. És hogy ez miért fontos? Mert a férfiembernek még ma se nagyon szabad sírni, panaszkodni meg pláne. És a telefon mit ad? Add egy abszolút anonim lehetőséget. Nem kell neki bemutatkozni. Kvázi személytelenül, de mégis intim dolgokról beszélhet, és ebben rejlik ez a segítés. Szerintem elég szépen élnek vele. Tavaly összeszámoltuk, hogy a mi szolgálatunkhoz körülbelül egy olyan hatvanezer hívás futott be ennyi idő alatt. Tehát ez majdnem Békéscsaba lakossága.

 

– Azt lehet tudni, hogy milyen problémákkal fordulnak telefonon önökhöz? Tehát mennyire akut az, amivel telefonon keresik önöket?

 

Szerencsére elég sokan fordulnak hozzánk. Tényleg ami a fő profilja ennek a telefonszolgálatnak? Hogy akut krízishelyzetben, olyan lelki válságban, amikor úgy érzem, hogy nincs tovább, hogy ezt én így nem akarom tovább, akkor legyen valaki, aki segíthet. Ha ekkor telefonál az érintett, akkor óriási esélye van arra, hogy életben marad. Hiszen az öngyilkosságra készülők sem meghalni akarnak, csak úgy érzik, hogy ahogy eddig éltek, az úgy nem megy tovább. Telefonon innen megy a segítség. Ez elfogadható, az emberrel történik ilyen, de akkor nézzük meg, hogyan lehetne másképp élni, mit lehet csinálni. Ezen kívül pedig a kapcsolati nehézségek, a magányosodás, nagyon sok lelki, érzelmi válság, vagy lelki probléma az, amivel hívnak minket. Ez azért nagyon jó, mert sajnos a mi megyénk az nemcsak az öngyilkosságban, hanem a depresszióban és az érzelmi-indulati háztartás zavaraiban is elég előkelő helyet foglal el. Nem úgy kezdődik pánikbetegség, hogy rögtön pánik rosszulléte lesz valakinek, hanem előtte már kicsit nehezített például az érzelmi-indulati háztartása. Ha ebben a nehezítettségben csak úgy telefonál, és segítséget kér, akkor nagyon sokat tesz saját maga, meg szerintem a környezete egészsége érdekében is.

 

– Térjünk át a tanácsadó szerepére, munkájára. Mennyire jellemző az ma, vagy mennyire elfogadott, hogy krízishelyzetben levő emberek pszichológus segítségét veszik igénybe? Hiszen volt egy olyan időszak, amikor inkább azt mondták, hogy ők nem betegek, ők megoldják.

 

Igen, a mai napig van ilyen. Akár telefonon, akár személyesen, hogy bejönnek azzal: én nem vagyok dilis. Mondom, az nem is érdekel minket, hogy dilis vagy nem dilis, hanem az érdekel, mi az, amiért jött, vagy mi az a probléma, amivel jött. Ez a pszichológiai tanácsadó, ez szerintem óriási dolog. Bár kicsit furcsának tűnik az én számból, de rajtunk kívül országból két helyen van még ilyen, hogy hetente 90 órába OEP által biztosított, társadalom által biztosított, elérhető szolgáltatásként lehet igénybe venni 0-tól a 100 éves korig. Beutaló sem kell. Ez persze azt is jelenti, hogy várni kell, mert sokan fordulnak hozzánk. Van egy előjegyzés, de mégis van arra lehetőség, hogy nem legyen anyagi kérdés, hogy a lelkem hogy van. Már vannak olyan szülők, akik hozzák a gyerekeiket, és akik még gyerekek voltak még, amikor én először láttam őket. Úgy látom, hogy ma szerencsére már az is lecsengett, amikor divatból kerestek minket, az se volt egy olyan vidám dolog. Tehát mind a telefon, mind a pszichológiai tanácsadó kezd úgy működni, hogy az tényleg a céljainak megfelelő. Akkor keresnek segítséget a tanácsadóban is, amikor erre akutan igényük van, vagy akár a telefonon is akkor kérnek segítséget, amikor éppen szorít a cipő. A telefon sajátossága, hogy állandóan elérhető. Tehát éjjel-nappal, munkaszüneti napokon is. A lelki bajaink nem válogatnak. Tehát általában nem szokták megvárni a rendelési időt. Ebben rejlik a nagyszerűsége.

 

– Mikor, milyen feltételek mellett vehető igénybe a pszichológiai tanácsadó? Akik személyesen szeretnék elmondani a gondjaikat, ők hogyan jelentkezhetnek be?

 

A 447-334 a pszichológiai tanácsadó telefonszáma, munkaidőben ott kell időpontot kérni. Mihelyst lehet, gyerekek, felnőttek egyaránt kapnak időpont, és akkor elindul egy folyamat, egy segítés.

 

– Ön és a munkatársai rengeteg emberi problémával, tragédiával találkoznak. Hogyan tudják a magánéletet szétválasztani a munkától?

 

Ezt ma már mi szakmánk kutatja is. Másodlagos traumatizációnak hívjuk. Tehát hogyha meghallok egy nehéz sorsot, a szívemre veszem-e, vagy mit kezdek vele. Éppen ezért elég szoros „önkarbantartó” módszereink vannak: a mentálhigiénés konzultáció, vagy a szupervízió lehetősége is idetartozik. Nagyon büszke vagyok arra, hogy például az én gyerekeim visszaszóltak: itthon nem vagy pszichológus. Tehát az embernek van egy saját, természetes, támogató környezete. A sebész se úgy megy az utcán, hogy na, ennek de jó lenne kivenni a vakbelét… A mi szakmánkban is így van, de tényleg nagyon fontos, hogy a másodlagos traumatizációt megelőzzük. Ez nagyon szép szakma, vigyázni kell rá, hogy szakma maradjon, és ne az egész életemet töltse be. És hogy a szakmában igazából tudjak segíteni, ahhoz meg kell tartani egy bizonyos távolságot, emellett főképpen magamra is kell vigyázni, mert ha bevonódok, akkor nem tudok segíteni.

 

– Most a munkáját kitüntetéssel ismerte el Békéscsaba közgyűlése.  Hogyan élte meg, hogy egy ilyen díjat átvehetett?

 

Nagy meglepetés volt. Azt is gondolom, hogy ez a díj nemcsak engem illett, hanem azokat az „őrülteket” is, akik vállalják ezt a munkát ebben a városban. Most olyan 150 körül vannak, akik ezt az ügyeletet ellátják. Vagy azt az 50-60 szakembert is illeti, akik az évek alatt a pszichológiai tanácsadóban dolgoztak. Öröm, hogy megvalósíthattuk a tanácsadót, hogy volt fülük arra: próbáljuk meg, csináljuk meg, és hogy támogatták. Telefonos vonalon pedig különösen öröm, hogy egy tősgyökeres budapesti országos szervezetnek a vidéki helyszíne, központja Békéscsaba lett. Szerintem ez a szakmai munka elismerése is, és ezt köszönöm a városnak is. A telefonosoknál mindig halljuk: bezzeg Békéscsabának könnyű. Szerveztünk ide országos rendezvényeket, sokan megismerték rajtunk keresztül is a finom Csabai kolbászt is, szerintem egy picit ezzel is közelebb hoztuk Békéscsabát az emberekhez. Nagyon-nagyon büszke vagyok a telefonszolgálatra, a tanácsadóra – az egyik professzor például az mondta, lehet, hogy nekünk már van olyan számítógépünk, ami neki nincs – jól felszereltek vagyunk. Jó érzés – ezt a díjat éppen ezért mindnyájunk nevében, minden mögöttem álló nevében is köszönöm.

 

– A lakosság mennyire van tisztába az önök munkájával, és mennyire látszik tendencia abban, hogy keresik önöket?

 

Én azt gondolom, hogy egyre inkább. Heti 30 óráról indultunk, most 90 óra van, és még így is kevés valószínűleg. Nincsen reklámfelületünk, szájhagyomány útján terjed a hírünk. Mindig megkérdezzük, honnan hallottak rólunk, sokaknak a szomszédjuk, barátjuk, munkatársuk szól, hogy próbálják meg. A szakmával egyébként jó a kapcsolatunk, beleértve a gyulai kórházat, vagy a Békéscsabán működő pszichiátriai gondozókat. Gyakran küldjük oda-vissza egymáshoz az embereket, ha a másik profiljába jobban belefér, ha a másik tud inkább segíteni. Ha azt kérdeznék tőlem, hogy közel 30 év után mit látok, és pszichológusként mit kívánnék a békéscsabai lakosoknak, azt mondanám: Békéscsaba nemcsak a kolbászáról, hanem szerintem a közösségeiről is híres. És ha minél inkább vannak körülöttünk emberek, van támogatókörnyezet, akivel megvitathatjuk akár a politikát, akár a mindennapi teendőinket. Ha közösségekben tudunk maradni, és ezt a nem nagyvárost, de mégis a nagyváros előnyeivel együtt közösen élvezni, jobban tudunk odafigyelni egymásra, és nem nekünk kell segíteni, csak mondani, hogy nem mennél el valahova, akkor sokat teszünk, és egészségesebbek leszünk. Mert azt is bizonyították már, hogy segítés az önmagában jót tesz annak is, aki segít. Úgyhogy már csak ezért is megéri.

 

 

Megosztás:

Címke: , ,