Szabó Balázs Bandája és az összezárt bringák

2021. július 18. 15:25 | Such Tamás

Úgy mentem el szombat este a Szabó Balázs Bandája koncertre, hogy csak a nevüket ismertem. Miközben kiderült, vagy nyolc dalukat hallottam már itt-ott, csak ugye manapság már nem divat a rádiókban felkonferálni a lejátszandó számokat. Közben valaki összezárta a bicajomat az övével.

Ha úgy vesszük, a szombat esti program volt a Főtéri Nyár 2021 harmadik napja; s mivel másnap vasárnap volt, így többen elengedhették magukat, mint csütörtökön.

Szabó Balázs végig annyira laza és közvetlen volt, hogy akár a közönségből is felmehetett volna a világot jelentőre.

Engem nyomban megvásárolt a melodikus, sűrű énekbeszéde, na és ahogy hegedűvel extázisba hozta a közönséget és önmagát. (Rajta kívül eddig két ilyen varázsló virtuózt láttam: Lajkó Félixet és Szirtes Edina Mókust.)

 

Szabó Balázs – Fotó: behir.hu/Such Tamás

Olykor kavalozott vagy gitározott – Fotó: behir.hu/Such Tamás

 

A csapat is pazar volt: Ölveti Mátyás csellista például a népzenei motívumokban nem egyszer, mintha brácsán kísérte volna a frontembert. Harangozó Sebestyén visszafogott, de nagyon is fontos gitártémákkal színesítette a produkciót; egyedül a muri végén tekert egy hatalmasat. Azonfelül a ritmusszekció, Acsády Soma basszer és Ferencz László dobos is csak a keretekig húzta a határokat.

Közben Balázs táncolt, repült, gitározott, kavalozott, fütyült – egyszóval a teremtő is a deszkákra teremtette (egyidőben bábszínész is volt).

„Egy tyúklépést előre!” – kérte meg a rajongóit a buli felénél, akik akkor még vagy 10 méterre álltak tőlük. Majdan egy csomóan a színpadi kordonhoz léptek. „Köszönöm ezt a nagy mamutlépést! – folytatta. – Tudom, hogy innen úgy tűnik, hogy nagyon magasak és izmosak vagyunk, de amúgy egyáltalán nem… Noha Budapesten élünk, de mindannyian vidékiek vagyunk. Itt, Békéscsabán rengeteget jártam a bábszínházas múltamból kifolyólag: országos és nemzetközi találkozókon. Úgyhogy vigyázzatok magatokra, mert ez a város nagyon szépen szerepel az országos ranglistán. Aki tudja, az tudja, aki meg nem, az nem. Egyszóval boldogság, hogy visszajöhettem ide, és még egyszer köszönöm ezt a mamutlépést, amit tettek felénk!”

 

Galéria

 

Nekem lassan mennem kellett, de bummm… valaki odazárta a fehér női bicaját az enyémhez. „Mi legyen?” – vakartam a fejem. A közelben álló ismerőseim azt mondták, hogy szolgálati közleményként mondassam be a mikrofonba. De közben még javában zakatolt a koncert. Ráadásul attól tartottam, hogy mi van, ha a másik bringás már a Kupakban ül...

Visszamentem, és a backstage-ben sikerült egy, a zenekar körül tevékenykedő fiatal nővel beszélnem. Elmeséltem neki a búmat, majd rákérdeztem, hogy mi lenne, ha a koncertet követően Balázs bemondaná a mikrofonba. Ám ő inkább lepasszolt, mintha nem is az ő rendezvényükön történt volna az eset. (Szerintem a frontember van annyira jó fej, hogy simán bemondta volna.)

Végül is Varga Gábor, a Csabagyöngye munkatársa ragadott mikrofont. És a tulaj se perc alatt ott volt a bicikliknél. Elmesélte, először védettségi igazolvány nélkül érkezett a programra. Majd gyorsan hazament érte, s mire visszaért, már játszott a zenekar. Sietett, és figyelmetlenségből összezárta a két kerékpárt. Minden a Covid miatt van.

(A Főtéri Nyár 2021 programsorozat szervezője a Csabagyöngye Kulturális Központ.)

 

Szabó Balázs Bandája koncertjén – Fotó: behir.hu/Such Tamás

További programok »

FEL