Latin hangulat a Szent István téren – A Fiesta lépett fel a Főtéri Nyáron

08:16 | Gulyás Gergő

A Fiesta koncertjével folytatódott a Főtéri Nyár programsorozata a főtéren szombaton este. A Csordás Tibor és Knapik Tamás fémjelezte duó igazi latin hangulatot varázsolt a Szent István térre, sokan táncra perdültek az ismert rigmusok hallatán.

Az együttes két tagja. Knapik Tamás és Csordás Tibor már régóta ismerték egymást. Karrierjük kezdetén mindketten rockzenét játszottak különböző együttesekben. Később Knapik Tamás többször is találkozott a latin hangulattal és dallamvilággal, amibe rögtön beleszeretett. Ezek után alapították meg a Fiesta zenekart, ahol latin-amerikai zenéket ötvöznek a mai populáris irányzatokkal.

Csordás Tibor az együttes egyik frontembere kiemelte, hogy minden helyszínen kitörő örömmel szokták fogadni őket, ami hatalmas öröm számukra. Mint mondta: szeretnének igazi utcabál hangulatot teremteni a főtérre, rajtuk nem múlik semmi.

 

Fotó: Gulyás Gergő/behir.hu

 

– A megszokott és jól ismert dalokkal érkeztünk ide Békéscsabára is. Tavaly indult újra a Fiesta második korszaka, idén pedig egy teljesen új show-t állítottunk össze, úgyhogy ezt az új összeállítást hallhatják a kilátogatók – fűzte hozzá az énekes.

Knapik Tamás, az együttes gitárosa elmondta, hogy Csordás Tibivel a színpadon már fél szavakból, sőt, egy pillantásból is megértik egymást, hiszen nagyon hosszú ideje zenélnek már együtt. Mint fogalmazott: örömmel érkeztek a városba és szeretnének egy felejthetetlen estét okozni az érdeklődőknek.

 

Fotó: Gulyás Gergő/behir.hu

 

– Mindkettőnkhöz nagyon közel áll a latin stílus és hangulat, ezért nem is volt kérdés, hogy ezen a vonalon szeretnénk kiteljesedni. Remek érzés az, hogy akárhová érkezünk az országban, mindenhol kívülről tudják a dalainkat, azt gondolom, hogy egy együttesnek ennél nagyobb visszajelzés nem is kell – tette hozzá a gitáros.

A Főtéri Nyár programsorozat augusztus 8-án folytatódik a Szent István téren, akkor Rácz Gergő és Orsovai Reni érkezik Békéscsabára.

 

Galéria

További programok »

Friss hírek

FEL