– Segítettem kijavítani a pályán a kalapácsvető kidobó ketrecet, leestem és ezt mindkét lábam bánta. Az egyiken a sípcsontom és a bokám, a másikon a sarkam sérült meg. Műteni kellett, ezért néhány napig nem hagyhatom el a kórházat. Először nagy volt az ijedtség, de aztán sikerült megnyugtatnom Anitát, hogy egy napig sem marad edző nélkül, megtalálom a módját a közös munkánk folytatásának. Az élet nem áll meg, egy belevaló edzőnek nem csak jól kell dolgoznia, hanem váratlan helyzetekben is fel kell találnia magát – nyilatkozta az SzPress Hírszolgálatnak a 32 esztendős olimpiai bronz- és világbajnoki ezüstérmes súlylökőnő mestere.
Mivel a 62. évében járó Eperjesi László egy ideig nem látogathatja a pályát, azonnal kitalálta, hogyan tud kapcsolatot teremteni a magyar atlétika első világbajnokával, és azt is, hogy a tokiói álmokat szövő versenyzőjének az edzésmunkáját miként tudja irányítani, illetve elemezni.
– Egyelőre itt a kórházban írom meg Anita edzéstervét, amit a szakmai csapatunkba tartozó nagyfiam, úgy is mondhatnám, hogy a jobbkezem visz ki a pályára, ugyanő veszi fel videóra a mozgását. A felvételek még aznap eljutnak hozzám, nem marad más hátra, mint a videók elemzése, amelyekhez aztán csatolom a megjegyzéseimet. A következő napon már ezeket a tanácsokat beépítve folytatódik a munka, Remélem, hogy mielőbb újra ott lehetek Anita oldalán, nem sokkal később pedig minden visszatér a rendes kerékvágásba – mondta Eperjesi László, aki nem a balszerencséjével foglalkozik, hanem a rá jellemző pozitív gondolkodással a megoldással, a zökkenőmentes munkával.
Eperjesi László az újvidéki Zentáról költözött Magyarországra, ahogy annak idején a labdarúgó Nikolics Nemanja és az úszó Szabó Szebasztián is. A Pars Krisztiánnál egy évvel fiatalabb ifj. Eperjesi László az olimpiai bajnokhoz hasonlóan kalapácsvetőként versenyzett, és lett junior bajnok.
Szalay Péter/SzPress Sporthírszolgálat
