Sporttáborok Békéscsabán – széles palettáról választhatnak a gyerekek nyáron is

2021. június 10. 07:27 | Papp Ádám Sándor

Nincsen nyári szünet táborok nélkül, a gyermekek és szülők idén is széles kínálatból választhatnak Békéscsabán. A zenés, táncos és alkotó mellett egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a különböző sport tematikájú táborok is a megyeszékhelyen.

A Békéscsabai Röplabda Sportegyesület immár 5. alkalommal rendezi meg a korábbi években is nagy létszámmal futó nyári táborát. A BRSE Camp legfőképp a röplabda oktatásáról szól, de a szervezők a különböző játékos és kézműves foglalkozások, mellett kirándulással is készülnek.

– Idén 5. alkalommal rendezzük meg a mostmár hagyománynak számító BRSE Táborunkat, két turnusban. Ez az eddigi évekhez hasonlóan nagy népszerűségnek örvend. A tábor jó lehetőség, hogy a szezon végeztével a játékosok tovább fejlődjenek. A jelentkezőknek napi két edzéssel, csapatépítő programokkal és kreatív foglalkozásokkal is készülünk. Az első turnust június 21-25. között rendezzük meg, június 16-ig még várjuk a jelentkezőket – emelte ki Pelle Míra utánpótlás edző.

A Békéscsaba 1912 Előre és a Békéscsaba UFC idén nyáron 4 turnusban szervez napközis focitábort. A szervezők fiúkat és lányokat egyaránt várnak 6 és 12 éves kor között. A tábor helyszíne a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia 4-es Honvéd utcai sporttelepe lesz.

– Nyár elejére szervezzük a táborunk első két turnusát június 14-18, illetve június 21-25. között. Azok, akik arra a táborra nem tudnak eljönni, de szeretnének nálunk focizni nyáron augusztusban lesz lehetőségük 2-6. és 9-13. között – fogalmazott Jakab Péter, a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia szakmai vezetője.

Hagyományosan a Békéscsabai Előre NKSE is megrendezi idén nyáron kézilabda táborát. A szervezők 6 és 11 éves kislányok jelentkezését várják a két turnusra.

– Mivel nagyon sikeres volt és közel 60 gyermek vett részt a tavalyin, kint a Mester Klubban, ezért úgy döntöttünk az edző kollégákkal, hogy kettő turnust is fogunk csinálni. Az elsőt közvetlen az iskola befejezése után június végén, a másikat pedig augusztus első felében még az iskolai felkészülés előtt, de már a nyaralások után – tájékoztatott Fábián Csaba szakmai vezető.

A Tréning Center Sportegyesület idén június 21. és 25., valamint augusztus 2. és 6. között szervez tenisztábort.

– A program immár több, mint tíz éve töretlen sikernek örvend, maximum 15-20 gyermek jelentkezését várjuk idén. Szoktunk versenyzői tábort is szervezni, de az ezuttal elmarad. Idén két turnust rendezünk és kimondottan a kezdő gyerekeknek. A tábor itt lesz a Tréning Centeren, a tenisz oktatás mellett pedig sportprogramokkat és ügyességi játékokkal várjuk a jelentkezőket – mondta Belanka Ádám tenisz oktató.

A kosárlabda szerelmesei sem maradnak tábor nélkül nyáron. A Békéscsabai Kosárlabda Klub július első és augusztus 3-4. hetében szervez programot az egyesületnél játszó 9 és 14 év közötti gyermekeknek.

További programok »

FEL