Sporthétfők Békéscsabán: összesen 49 sportszervezet mutatkozik be

2021. augusztus 26. 12:08 | Mikóczy Erika

Békéscsaba önkormányzata 2014-ben rendezte meg először a Sporthétfő elnevezésű programsorozatát. Most négy alkalommal lesz lehetőség arra, hogy megismerkedjünk az egyesületekkel, és akár kipróbáljunk egy-egy új sportágat is a Szent István téren.

Azóta minden év nyarán megjelennek a város sportszervezetei a Szent István téren, lehetőséget biztosítva arra, hogy a fiatalok megismerhessék, kipróbálhassák a Békéscsabán űzhető sportágakat.

A Sporthétfőt a csabaiak megszerették, évről évre várják. Ezért a város vezetés úgy döntött, hogy 2021-ben is megrendezik, igaz, a korábbi esztendőkhöz képest néhány változtatással.

Idén négy alkalommal lesz lehetőség a közös sportolásra a Szent István téren:

  • augusztus 30-án,
  • szeptember 6-án,
  • szeptember 13-én,
  • szeptember 20-án.

A sportszervezetek a megjelölt napokon 16.00 órától 18.30 óráig várják a sportolni vágyókat.

A 4 alkalmon összesen 41 különböző sportágat, mozgásformát képviselve, a város 49 sportszervezete lesz jelen a téren.

A szokásoknak megfelelően lesznek majd bemutatók, neves sportolók, de az elsődleges cél, hogy az érdeklődők ki is próbálhassák a különböző sportágakat, mozgásformákat. A részvétel mindenki számára ingyenes.

További programok »

FEL