Hétfőn sajtótájékoztatón jelentették be, hogy a város idén is megrendezi a Sporthétfő újra gondolt változatát, a Sporthetet. A rendezvénysorozatnak a város főtere ad otthont ebben az évben is, ahol a négy nap alatt ötvenhárom sportszervezet és harmincnyolc sportág várja Békéscsaba diákságát és az érdeklődő szülőket.
Varga Tamás alpolgármester kiemelte, a SportHÉT célja változatlan: minél több fiatalt a sportok és a sikerek irányába terelni. Mint fogalmazott: Békéscsabán számtalan sportklub működik, akik országszerte, de világszinten is kiemelkedő teljesítményt nyújtanak minden évben.

– Ez a rendezvénysorozat mindenkire pozitív hatással van. A sportegyesületek ilyenkor be tudnak mutatkozni, tudnak toborozni fiatalokat, a kilátogatók pedig eltölthetnek egy kellemes délutánt a főtéren, kikapcsolódhatnak, ha szeretnének, akkor sportolhatnak is. Itt mindenki megtalálja a kedvére való elfoglaltságot, legyen szó fiatalról vagy idősebbről – tette hozzá.
Ha sportrendezvényről van szó, akkor nem maradhat ki a körből a Békéscsabai Röplabda Sportegyesület, a város egyik legsikeresebb sportklubja. Az egyesület utánpótlás csapatai és a felnőtt együttes tagjai is részt vettek a bemutatón, így a klub közel kétszáz játékossal képviseltette magát, és népszerűsítette a labdajátékot.

– Ez a program az önkormányzatnak és a röplabda sportegyesületnek is nagyon jó. Előbbi meg tudja mutatni azt az érdeklődőknek, hogy számtalan egyesület működik Békéscsabán, mi pedig bepillantást tudunk engedni a röplabda világába. Ilyenkor kötetlenebb formában lehet velünk találkozni, beszélgetni a felnőtt játékosokkal, és ellesni tőlük pár alap mozdulatot – fejtette ki Baran Ádám, a Békéscsabai Röplabda Sportegyesület elnöke.
A keddi, első napon összesen 10 sportággal ismerkedhettek meg a békéscsabai családok. Találkozhattak többek között a Békéscsabai Darts Sportegyesülettel, a Jalte Shotokan karate szakosztállyal, a Körös Tollaslabda Egyesülettel, de még az Alföld Vívó Akadémiával is. A város főtere már az első alkalommal megtelt érdeklődőkkel, a szülők árgus szemmel figyelték, hogy a gyermekük melyik sportágba szeretett bele.

– Az öt éves kislányommal és a férjemmel jöttünk ki a térre. A kislányom szereti a sportokat, most jelenleg néptáncol, de szeretne más sportágat is kipróbálni. Ez a rendezvény pedig kiváló lehetőség arra, hogy megismerkedjen és kipróbáljon több sportot is, ezért jöttünk ki – mondta Kiss Adrienn.
A SportHÉT programsorozat szerdán folytatódik a Szent István téren, akkor táncbemutatókkal nyílik meg a második nap, majd 14 másik sportággal ismerkedhetnek meg a csabai családok. A program zárásaként augusztus 30-án, szombaton újra családi nap lesz az Árpád-fürdőben, ahol a vizes sportágakat is kipróbálhatják az érdeklődők.